Index Vakbarát Hírportál

Hadházy Ákos: A Békemenet úgy civil, mint ahogy én pápa vagyok

2021. október 19., kedd 06:02

Elbocsátották azt a kormánytisztviselőt, akit Hadházy Ákos fedett fel, és aki a Fidesz Tolna megyei szervezetének nevében egy állami cég telefonszámán keresztül toborzott résztvevőket a Békemenetre – adta hírül az RTL Klub Híradója. 

Október 23-án ismét megtartják a Békemenet elnevezésű rendezvényt Budapesten, amelyről a szervezői, a Civil Összefogás Fórum azt mondta, hogy magánszemélyek jelentős anyagi támogatásával jöhet létre. Az eseményre hetek óta toborozzák a résztvevőket,

a Fidesz tolnai szervezeténél egy telefonon lehetett jelentkezni a megmozdulásra, azonban ez a szám egy állami cég, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.-hez tartozó telefonszám,

amit Hadházy Ákos független képviselő vett észre. 

A NISZ a Belügyminisztérium alá tartozik, és feladata a kormányzati kommunikációs szolgáltatások biztosítása, a vállalat állítása szerint a Békemenet szervezéséhez semmi közük sincsen.

Fel is hívtam a számot, és egy fideszes aktivistát találtam rajta

– mondta Hadházy Ákos. 

A Belügyminisztérium szerint nem a NISZ alkalmazottja volt az, akivel a képviselő beszélt, hanem egy kormánytisztviselő, akinek a szolgálati jogiszonyát október 18. napjával megszüntették. A képviselő úgy véli, ez bizonyíték arra, hogy állami alkalmazottak pártutasításokat hajtanak végre.

Ez a Békemenet nevű szerveződés nagyjából úgy civil, ahogy én a pápa vagyok, de ezzel a lebukással legalább azt láttuk és arra kaptunk bizonyítékot, hogy állami alkalmazottak szervezik ezt a rendezvényt 

– fogalmazott Hadházy Ákos.

Rovatok