Index Vakbarát Hírportál

Kilenc temetés maradt el a villamoshálózat meghibásodása miatt a budapesti Új Köztemetőben

2021. október 20., szerda 20:54

Kilenc temetési szertartás maradt el kedden a budapesti Új Köztemetőben, és sokan órákat vártak, mire kiderült, hogy nem lehet megtartani a vízszórásos búcsúztatókat.

Az egyik gyászoló az RTL Híradónak elmondta, hogy nagyjából ötvenen voltak a búcsúztatáson, és eleinte azt mondták nekik, hogy csak néhány percet csúszik a szertartás.

Vártunk, majd húsz-huszonöt perc múlva megint jöttek, hogy valamilyen műszaki hiba van, de hamarosan kezdődik

– mondta a férfi, hozzátéve, hogy egy idő után begurultak, mert pontosan szokták kezdeni a temetéseket.

Ráadásul egy idő után már nagyjából százan várakoztak, és három óra elteltével közölték velük, hogy nincs áram, ezért nem működik az egyik vízszivattyú, majd egy újabb óra várakozás után az is kiderült, hogy aznap már biztosan nem tartják meg a szertartást.

Ez felháborodást keltett, mivel sokan vidékről érkeztek a temetőbe, de olyan is volt, aki Németországból.

A temetkezési vállalat szerint a negyvenéves villamoshálózat hibásodott meg a temetőben, és átmenetileg egy aggregátorról működtetik a szivattyút, míg az elmaradt szertartásokat később tartják meg.

Rovatok