Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály: Jól vizsgáztunk, visszaadjuk a családoknak a befizetett szja-t

2021. október 20., szerda 10:26

A 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztés megvitatásával kezdte meg munkáját az Országgyűlés szerdán.

Varga Mihály pénzügyminiszter expozéjában azt mondta: a 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához. A tárcavezető kiemelte: az elmúlt másfél évet kimagasló küzdelem és teljesítmény jellemezte, így olyan eredményeket ért el az ország, amikre mindenki büszke lehet. Ezeket az eredményeket „annak ellenére vagy annak köszönhetően” értük el, hogy a baloldal sem a járvány elleni védekezésben, sem a gazdaság újraindításában nem vett részt – jegyezte meg. Hangsúlyozta:

Magyarország a gazdaság újraindításában lépéselőnyt szerzett az Európai Unióban, és a növekedés mértéke rekordmagasságú lehet idén. Több mint 4,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliségi ráta 4 százalékra csökkent, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól

– mutatott rá. Varga Mihály közlése szerint mindez annak köszönhető, hogy a válságot nem megszorításokkal, hanem támogató költségvetési politikával kezelték.

Varga Mihály: A járvány elleni védekezésen volt a hangsúly

Kifejtette: mindenkinek a szokásosnál sokkal többet kellett tennie, hogy védekezzenek a járvány ellen, majd újraindíthassák a gazdasági életet, és ez a munka meghozta az eredményét.

Varga Mihály szerint ha baloldali kormány lenne hatalmon, a kapkodást, a döntésképtelenséget követően megszorítások, adóemelések, hatalmas visszaesés és elbocsátások következtek volna. A jelenlegi kedvező helyzet annak köszönhető, hogy most nem baloldali kormány van – mondta.

Közölte: a kormány folytatta az adócsökkentéseket, támogatta a családokat, a munkahelyteremtést, a beruházásokat, mert így teremthetnek erős, a kihívásokkal szemben ellenálló gazdaságot és a 21. században is boldoguló nemzetet. A tárcavezető kitért arra: a fiskális politika jól vizsgázott a válsághelyzetben, és azért dolgoznak, hogy tovább csökkenthessék Magyarország adósságát, költségvetési hiányát és külső sérülékenységét.

Külső szemmel is elismerésre méltó a magyar gazdaság teljesítménye, ezt a felminősítések is mutatják

– mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter úgy látja, az elért eredményeknek akkor van értelmük, ha az emberek közvetlenül is érzékelni tudják ezeket, ezért

a kormány arról döntött, hogy a családoknak visszaadja a befizetett szja-t, nyugdíjprémiumot fizet, és elengedi a 25 év alattiak számára a személyi jövedelemadót.

Hangsúlyozta: a válságból azok az országok tudtak a legkisebb veszteséggel kilépni, amelyek kiegyensúlyozott gazdaságot építettek, a járvány kitörésekor gyors és határozott lépéseket tettek, képesek nemzeti érdekeik képviseletére, továbbá a válság idején is beruházásokkal készültek a jövőre. Magyarországon ellenálló, kiegyensúlyozott szerkezetű gazdaságot ért a járvány, megtérült az elmúlt évtized munkája, a költségvetésre támaszkodva lehetett a szükséges lépéseket megtenni – jelentette ki.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a családok támogatásának költségvetése volt a 2020-as, és ezen a járvány sem változtatott. Emellett a kormány intézkedései a munkavállalókat is segítették, és hozzájárultak a társadalmi, gazdasági károk mérsékléséhez, a munkahelyek megőrzéséhez – tette hozzá.

Sok kritika érte a kormány által megvalósított, valamint támogatott beruházásokat, de a beruházások munkahelyeket óvnak meg és hoznak létre, segítik a felkészülést a jövőre, és hozzájárulnak a versenyképesség javításához. A válságkezelés egyik fontos eszköze volt az adók további csökkentése is

– fűzte hozzá. Megjegyezte: a kormány által indított átfogó egészségügyi béremelési programot is a 2020-as költségvetésben tudták megalapozni.

ÁSZ: emelkedett a járvány alatt az államadósság-mutató

A koronavírus-járvány miatt az emberek életének, egészségének védelmét, illetve a munkahelyek megőrzését és a megszűnő munkahelyek pótlását szolgáló intézkedések finanszírozásának biztosított elsőbbséget a kormány 2020-ban – erről már az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke beszélt szerdán az Országgyűlésben. Domokos László a zárszámadás vitájában azt mondta,

2020-ban a központi költségvetés végrehajtásában jog- és hatáskörrel rendelkezők szabályszerűen gazdálkodtak a közpénzekkel.

A 2020-as költségvetés végrehajtásának ellenőrzésekor a fő kérdés az volt, hogy a kormány jól élt-e a veszélyhelyzetben kapott felhatalmazásokkal – közölte. Kifejtette: 

a járvány 2020. márciusi berobbanása egy évek óta bővülő, erős fundamentumokkal rendelkező nemzetgazdaságra gyakorolt sokkszerű negatív hatást.   

Hozzátette: a stabil fundamentumok, a kormány év közben bevezetett kínálatorientációs gazdaságpolitikája, valamint a munkahelymegtartó és -teremtő szerepvállalása miatt az uniós átlagnál kedvezőbben alakult a GDP, javult a beruházási ráta, és a 15–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája 2019-hez képest kisebb mértékben mérséklődött, mint az EU 27 tagállamának átlaga. 

Domokos László elmondta, 

az államadósság-mutató értéke a 2019-es 64,2 százalékról 2020 végére 77,6 százalékra emelkedett.

 Az Állami Számvevőszék jelentése mégsem attól hangos, hogy a költségvetési törvény végrehajtása során súlyos törvénysértés történt – hangsúlyozta. Felidézte, az Alaptörvény megengedi, hogy különleges jogrend idején – az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben, vagy a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben – el lehet térni az államadósság-mutató csökkentésének követelményétől. Szerinte a kormány akkor járt volna el célszerűtlenül – az alkotmánnyal ellentétesen –, ha nem élt volna ezzel a felhatalmazással, és a költségvetési egyensúly szempontjait előtérbe helyezi a rendkívüli helyzet orvoslásához szükséges intézkedésekkel szemben.

 Az ÁSZ vezetője emlékeztetett arra, hogy 

a járvány első és második hulláma év közben erőteljes gazdasági visszaesést okozott, amelynek következményeként a 2020-as GDP az előző évhez képest reálértékben 4,7 százalékkal esett vissza.

Ez a mérték az uniós átlagnál, az 5,9 százalékos visszaesésénél több mint egy százalékponttal volt kedvezőbb – részletezte.

Domokos László közölte, az adó- és járulékbevétel-kiesést mérsékelte a járvány miatti többletkiadások részbeni finanszírozására bevezetett kiskereskedelmi különadó, valamint a hitelintézetekre kivetett járványügyi különadó. A számvevőszék vezetője szerint az elmaradt költségvetési bevételeket, valamint a megnövekedett kiadásokat nem fedezték a pótlólagos bevételek, illetve belső átcsoportosítások, ezért az államháztartás központi alrendszere a GDP 11,1 százalékának megfelelő pénzforgalmi deficittel zárta 2020-at. Kitért arra, hogy a kormányzati szektor 2020 végi uniós módszertan (ESA) szerint számított hiánya is jelentősen (az előzetes adatok szerint 5 százalékponttal) meghaladta a GDP-arányos hiány 3 százalékos maastrichti kritériumát. Ez azonban nem eredményezett jogsértő helyzetet, mivel a szabály alkalmazását a járvány miatt felfüggesztette az Európai Unió – magyarázta.

Hozzátette:

a kormányzati szektor uniós módszertan szerinti konszolidált bruttó adóssága 2020 végén folyóáron 38 417,6 milliárd forint volt, a GDP kicsivel több mint 80 százaléka.

Domokos László Magyarország alapvető érdekének nevezte gazdasági megtorpanás, a visszaesés elkerülését. Ehhez a pandémiával járó leállás szélesebb elkerülése szükséges, amelyhez a védőoltások felvétele a megoldás – mondta.

Holman Magdolna, az ÁSZ alelnöke közölte, hogy a számvevőszék megállapította: a 2020-as zárszámadási törvényjavaslatban szereplő teljesített költségvetési bevételi és kiadási adatok megbízhatóak, a költségvetési intézményrendszer 2020-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét. Az alelnök megbízhatónak nevezte a törvényjavaslatban bemutatott, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó központi és fejezeti kezelésű előirányzatokat, a központi költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok bevételi és kiadási előirányzatait. A zárszámadási törvényjavaslat valósághűen mutatja be a költségvetés végrehajtására vonatkozó pénzügyi adatokat, információkat, az ÁSZ elfogadásra javasolja – mondta Holman Magdolna.

(Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének végrehajtásáról szóló vitán az Országgyűlés plenáris ülésén, 2021. október 20-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok