Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Herman István volt fideszes országgyűlési képviselő

2021. október 21., csütörtök 19:57

Hetvennégy éves korában elhunyt Herman István, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője.

bezár

Herman István a rendszerváltás után lépett politikai pályára: 1990–1994 közt Eger önkormányzati képviselője, 1994-től 1998-ig pedig városi költségvetési bizottsági tag volt. 1998-tól a Heves Megyei Önkormányzat képviselője volt.

A Fideszbe 2006-ban lépett be, ahol a Heves megye 6. számú választókerület elnöki megbízását kapta meg.

2010 és 2014 között Országgyűlési Képviselő volt.

A parlamentben a Költségvetési és a Gazdasági bizottságban végezte munkáját. Mandátuma idején töltötte be a Költségvetési bizottság albizottságának elnöki tisztségét. Több elismerést is kapott, 

2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Herman István emellett az egykori GrafotipReklám és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves alelnöke volt. Nevéhez kötődik a Cseralja Természetvédelmi Vadásztársaság alapítása is.

„Bajtársak voltunk éveken keresztül, jóban-rosszban. Isten nyugosztaljon, Pista” – emlékezett meg róla Horváth László, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselője a választókörzetben.

(HEOL)

Rovatok