Index Vakbarát Hírportál

Több dílert is begyűjtöttek a rendőrök egy nagyszabású akcióban Pest megyében

2021. október 24., vasárnap 13:01

Egy időben öt helyszínen ütöttek rajta két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfin, valamint három, az ügyfélkörükbe tartozó fogyasztón a Pest megyei rendőrök – közölte a rendőrség.

Hónapokig tartó nyomozás után indulhatott az akció egy Szigetszentmiklóson és környékén tevékenykedő kábítószer-kereskedő ellen, akit kedden délután leptek meg a rendőrök. Hiába szólították fel megadásra, D. Krisztián a háza mögötti park felé szaporázta lépteit. Esélytelen menekülési kísérlete néhány méterig tartott, a lényegesen jobb kondiban lévő Pest megyei felderítők utolérték, és ellentmondást nem tűrve elfogták.

A férfi otthonában 38 gramm fehér kábítószergyanús port, 3,72 gramm zöld, kábítószergyanús növényianyag-maradványt, egy növényi őrlőt, három digitális mérleget, 26 önzáró tasakot, 500 grammos, fehér porral félig teli dobozt, valamint több mint 5 millió forintot foglaltak le. Az elfogottnál a drogteszt kokaint és THC-t is kimutatott.

A nyomozók az elfogás és a hálózat feltérképezése után eljutottak egy 54 éves budapesti férfihoz, aki a gyanú szerint 2021 júniusától Budapesten és környékén rendszeresen „terítette” az anyagot.  

A drogteszten is elbukó K. Zsoltot otthonában fogták el, ahol egy fehér porral szennyezett digitális mérleget foglaltak le. A felderítők három, a terjesztők ügyfélkörébe tartozó fogyasztót is elfogtak, velük szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya az azóta letartóztatott D. Krisztiánnal, valamint a szabadlábon védekező K. Zsolttal szemben kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Rovatok