A légimentők felbukkanása mindenhol rendkívüli esemény. A sokat látott mentősökkel előfordult már, hogy földet érés után hordággyal integetve stoppoltak, sőt az is, hogy különleges erdészeti járművek segítségével jutottak el a riasztás helyszínére. Tehát ha autós olvasóink sárga mentőhelikoptert és piros overallos stopposokat látnak az út mentén, álljanak meg, mert olykor a segítők is segítségre szorulnak. Az Index Mestersége címere címmel induló riportsorozatának első epizódja következik.
Bágyadt őszi napsütés fürdeti a légimentők sárga-fehérre mázolt budaörsi bázisának épületegyüttesét. Melenget a napsugár, lengedez a szellő, zöldell a fű a helikopterleszálló vakítóan fehér betonnégyzete körül. Szinte idilli a kép.
A bázis az M1, M7, M0 autópályák közvetlen közelében üzemel, a forgalom ideszűrődő moraja miatt itt csupán viszonylagos csendről beszélhetünk, amit azonban időről időre hangos csengőszó ver fel. Nem afféle fülsértő, gyomorba markoló riadó ez, inkább olyan, mint az iskolai tanórákra hívó hangjelzés, ám untig elég ahhoz, hogy mire a nézelődő körülnéz, lássa, amint a várakozó helikopter szárnyai mintegy varázsütésre körbe-körbe lendülnek, és a csillogó mentőjármű felé piros-fekete overallba öltözött alakok indulnak feszes, magabiztos járással. A mentőorvos és a paramedikus.
A jelenet a hollywoodi filmekben látott sémát idézi, csakhogy ez a profizmus nem az amerikai filmes álomvilág profizmusa, hanem a magyar légimentőké. Életet menteni indulnak.
Ottjártunk délelőttjén ez a jelenet háromszor ismétlődött meg, háromszor szólította el a csengőszó a mentőorvost, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Dr. Radnai Mártont is, akivel ennek megfelelően meglehetősen szaggatottan indult a beszélgetésünk a légimentők munkájáról. Első nekifutásra éppen csak a kézfogásig és a bemutatkozásig jutottunk, hogy aztán néhány perccel később már az irányítóközpontban elhelyezett monitorok egyikén aprócska kék jelként lássuk viszont vendéglátónkat és a mentőhelikoptert, amint épp Gödöllő felé tart; onnan érkezett ugyanis a riasztás.
Amíg a mentőegység visszatérésére várunk, betekintést nyerünk az irányítóközpont munkájába. Itt dolgozik a légimentő-koordinátor, akihez
akkor érkezik riasztás, ha a 112 vagy a 104 segélyhívó számon érkező telefonos segélykérést a mentőszolgálat mentésvezetője úgy ítéli meg, hogy helikopteres mentésre van szükség.
Ilyenkor a budaörsi bázis koordinátora a rendelkezésére álló adatok alapján kiválasztja az ország légimentőbázisai közül azt, ahonnan a leghamarabb érkezhet a helyszínre a segítség. Nem mellékesen egy hatalmas monitor osztott képein valós idejű kamerafelvétel mutatja, mi az aktuális helyzet a többi bázison, ott-tartózkodik-e épp a helikopter.
Az állami tulajdonban lévő Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Magyarországon hét bázisról – Budaörs, Balatonfüred, Sármellék, Pécs, Szentes, Miskolc, Debrecen – lát el mentési feladatokat, mindennap napkeltétől napnyugtáig, évente átlagosan háromezer-ötszáz esetben. A légimentő-helikoptereket leginkább súlyos, tömeges balesethez, újraélesztéshez, kritikus gyermekellátást igénylő helyzetekhez riasztják, amikor a gyorsaság mindennél fontosabb.
Feladatukat az Országos Mentőszolgálat irányításával végzik. A 104-es, illetve a 112-es segélyhívó számon beérkező megkeresések értékelése után az OMSZ illetékes irányítócsoportja felveszi a kapcsolatot a légimentők koordinátorával, aki kiadja a riasztást a legközelebb állomásozó, szolgálatot adó szabad helikopter személyzetének.
Küldetésük legfontosabb célja az alkotmány esélyegyenlőségi kitételével összhangban az, hogy a lakosság egészének biztosítsák a légi mentés elérhetőségét.
Előfordul azonban olyan is, hogy a mentésre induló helikopter végül dolgavégezetlenül tér vissza a légi bázisra. Ez történt ottjártunk alkalmával a gödöllői riasztás esetében is, amikor a helyszínre ugyancsak kiérkező mentőautó orvosa rádión jelezte, nincs akkora baj, hogy a légimentőknek is segítséget kelljen nyújtaniuk. Mindezt az irányítószobában Bárdos Péter és Mohai Attila paramedikus mondja el, aki megmutatja a képernyőn azt is, merre jár épp a visszaforduló, HA-HBH lajstromjelű Eurocopter, amely 230 km/óra sebességgel száguldva várhatóan perceken belül visszaér Budaörsre, hiszen a közeledését jelző kék nyilacskát már a Duna fölött látjuk. Mint kiderül,
a légi jármű légvonalban átlagosan percenként négy kilométert képes megtenni a széljárás függvényében.
A konkrét esetben ez azt jelenti, hogy a riasztástól számított tíz percen belül a légimentők Budaörsről Gödöllőre érkeztek, de mivel nem kellett leszállniuk a helyszínen, az egész oda-vissza akció lezajlott nagyjából húsz perc alatt.
A landolásig hátralévő időben a két paramedikus sztorijait hallgatom. Arról beszélnek, milyen különös nehézségekkel kell néha megküzdeniük a légimentőknek.
Előfordul például, hogy olyan környékre riasztják őket, ahol a helyszín adottságai miatt – például egy erdőben – nem tudnak leszállni az életveszélyben lévő sérült közvetlen közelében.
Ilyenkor a találékonyságé a főszerep, magyarázzák. Előfordult már, hogy hordággyal integetve stoppoltak, de az is, hogy különleges erdészeti jármű segítségével jutottak el végül a mentés helyszínére. Ha tehát olvasóink a jövőben az út mentén sárga mentőhelikoptert és piros overallos integető embereket látnak, ne rökönyödjenek meg, inkább álljanak meg, mert néha a segítőknek is segítségre van szükségük.
Ha már az integetésnél tartunk, nem árt tudni, hogy két-háromszáz méteres magasságból
például a Szeged-környéki tanyavilágban korántsem egyszerű beazonosítani, pontosan hol várják az életmentők helikopterét.
Ezért a légimentők ezúton is azt kérik, hogy érkezésüket várva a bejelentő valamiféle jól látható tárggyal – például egy fehér lepedővel vagy törölközővel –, széles mozdulatokkal integessen, hogy megkönnyítse a pilóta dolgát. Egyébként az integetéssel nincs gond – mondják élcelődve, hiszen nemegyszer megesett velük, hogy amikor egy-egy népesebb környéken kellett leszállniuk, az ereszkedő helikoptert látva a földről mindenki kedves integetéssel üdvözölte őket. Bizony, olyankor is jól jött volna egy nagy fehér lepedő annál, aki valójában a mentők segítségét kérte.
A budaörsi légi bázison azonban nincs szükség fehér lepedőre a leszálláshoz, északkelet felől feltűnik az égbolton a már ismert sárga Hotel-Alfa-Hotel-Bravo-Hotel lajstromjelű gép, amely ereszkedés közben éktelen szélvihart kavar maga körül, hogy aztán az amerikai filmszínészeket idéző kiállású legénység kipattanjon a járműből, és közülük kiválva, fehér bukósisakját levéve felismerjem dr. Radnai Mártont, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját. Ezúttal szerencsénk van, hosszú percekig tudunk zavartalanul beszélgetni a légimentők munkájáról, illetve ennek a különös hivatásnak a szépségeiről.
A légimentők tevékenysége feszes napirend szerint alakul. Minden reggel értékelniük kell az időjárást és ellenőrizni a helikoptert. A helikopternek mindig elegendő üzemanyaggal kell rendelkeznie a mentésre, a hiányzó mennyiséget minden bevetés után azonnal pótolják.
A gép háromfős személyzete egy pilótából, a mentőorvosból és egy mentőápoló- vagy mentőtiszt-végzettségű paramedikusból áll. Az ügyeleti idő alatt a csapat tagjai nem hagyhatják el a bázis területét. A pilóták legfeljebb öt napot dolgozhatnak folyamatosan, utána kötelező pihenőnapot kell biztosítani nekik.
A repülési időt a nappali világossághoz, napkeltétől napnyugtáig igazítják, vagyis a korai sötétedés miatt a légimentők munkaideje januárban a legrövidebb. A leghosszabb ügyeleti idő júniusra és júliusra esik. Télen és ősszel nemcsak a sötétség, hanem a gyakori köd is nehezíti a munkájukat, illetve vannak az évben olyan kirívó időszakok, amikor sokkal több a baleset, ezért több a riasztás is. Ilyen például, amikor tavasszal a motorosok megjelennek az utakon, illetve a szeptemberi iskolakezdés, amikor úgyszintén több a baleset.
Radnai Márton gyerekkori szerelemnek tekinti a mentőzést, és azt mondja, ő maga már az orvosi egyetemi tanulmányai idején elkezdett a földi mentőszolgálatnál dolgozni. Mindig arra készült, hogy a sürgősségi ellátásban részt vehessen, majd végül az egyetem elvégzése után aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvos lett. Később bekapcsolódott a légi mentésbe, 2010-ben került a légi mentőkhöz, ahol 2016-tól orvosigazgatóként dolgozott, tavaly november óta pedig az ügyvezető igazgatói teendőket látja el, irányítja az országos légi mentést.
Arról kérdezem, milyen egy ideális légi mentős személyisége, hiszen sokak számára maga a repülés is stresszel jár, nem beszélve a rengeteg emberi tragédiáról és szörnyűségről, amelyeket látni kényszerülnek és amelyeknél helytállnak, életeket mentenek, újraélesztenek. Kiderül, hogy
szervezetten és tudatosan trenírozzák a kollégákat, hogy megfeleljenek ezeknek a kihívásoknak, nagy hangsúlyt fordítanak a folyamatos szakmai továbbképzésre, szimulációs gyakorlatokra.
Mindezt azért, hogy ha valahol nagy a baj, gyorsan oda tudjanak érni, és higgadtan, szakszerűen tudjanak segíteni. Persze a légimentők is eltérő személyiségek, így a legfontosabb ebben a szakmában az elhivatottság, a hivatás iránt érzett alázat, illetve a nyugalom és higgadtság, hogy extrém helyzetben mindenki profi módon tudjon helytállni. A légimentők vezetője azt is hozzáteszi, hogy ezek a képességek tanulhatók, hiszen teljesen természetes, hogy az emberek nem így születnek.
Radnai Márton háromgyerekes édesapaként ugyanakkor azt mondja, bő évtizedes tapasztalat birtokában sem tudja megszokni az olyan eseteket, amikor életveszélyben lévő gyermekhez riasztják.
Az emberi tragédiák emlegetése közben megszólal az igazgató adóvevője: a mentőszolgálat diszpécsere a légimentők segítségét kéri Dunakilitibe, ahol egy üzemi balesethez hívják a mentőket, az elhangzott konkrétumokat a történtekről itt bölcsebb nem részletezni. A légimentők koordinátora hamar határoz, és eldönti, hogy az esethez a balatonfüredi bajtársak repülnek, Budaörs nem kap ezúttal újabb riasztást, folytathatjuk a beszélgetést.
Megtudjuk, hogy a magyar légimentők szakmai kvalitásait nemzetközi viszonylatban is elismerik, hiszen Magyarországon az általuk elindított újraélesztések sikeressége meghaladja az európai átlagot. Vagyis az állami kézben összpontosuló mentés szervezettsége légi és földi viszonylatban is kiemelkedő – mondja Radnai Márton, hozzátéve, hogy ebben a sikerben kulcsszerepe van annak, hogy az újraélesztést minden esetben minél hamarabb el kell kezdeni. Az igazgató ezért azt üzeni, hogy aki teheti, sajátítsa el az életmentés és az újraélesztés alapjait, hogy szükség esetén be tudjon avatkozni, és hathatós segítséget nyújtson a mentők kiérkezéséig.
A mentési folyamat láncolatában ugyanis az első láncszem mindig a segíteni tudó és akaró hétköznapi ember.
Igazi mentéstörténeti mérföldkő volt a légimentők életében, amikor másfél éve először úgy szállhatott fel a budaörsi mentőhelikopter, hogy drága és korszerű eszközök beszerzésének köszönhetően magával vihetett kétegységnyi 0, Rh-negatív vért. A vér kezelésének ugyanis szigorú jogszabályi feltételei vannak, és ezek megfelelő módosításával ma már elmondható, hogy a légimentők szükség esetén nemcsak infúziót tudnak adni a beavatkozás helyszínén, hanem vérátömlesztést is. Napjainkban minden mentőbázison speciális, 2 és 6 Celsius-fok közötti hőmérsékleten üzemelő hűtőberendezésben tartják készenlétben az életmentő vért, amelyet a mentés helyszínén egy másik különleges átfolyós eszköz segítségével melegítenek testhőmérsékletűre.
A hatékony életmentésben a fedélzeti életmentő eszközökön túl természetesen kulcsszerepe van magának a légi járműnek, illetve az azt irányító pilótának.
Az Eurocopter EC135 P2+ egy több célra alkalmazható, két hajtóműves könnyű helikopter. A zaj és a vibráció szintje az egyik legalacsonyabb a kategóriájában, amit a Fenestron ventilátor kialakítású faroklégcsavarnak és a négylapátos, új fejlesztésű forgószárny-agyrendszernek köszönhet. A helikoptert az Eurocopter Deutschland tervezte, és az EC135-ös teljes mértékben megfelel az egyre szigorúbb európai előírásoknak, ezért alkalmas mentőhelikopternek.
Az EC135-ös hossza mindössze 12,16 méter. A pilóták kétoldalt előrenyíló ajtókon szállhatnak be, a kabintér két oldalán pedig csúszóajtók találhatók. A hordágyat a bal oldalon, illetve a törzs végén kialakított, kétfelé nyíló ajtókon keresztül is be lehet helyezni a gépbe. A helikopter legkisebb üres felszállósúlya 1500 kg, legnagyobb megengedett felszállósúlya 2910 kg. A helikopter két Pratt and Whitney PW 206B2 típusú, egyenként 583 lóerős tengelyteljesítményű hajtóművel van felszerelve, a gép tüzelőanyag-készlete 710 liter JET A-1 kerozin, ami háromórányi repülést tesz lehetővé.
Az Eurocopter által megadott adatok alapján az EC135-ös maximális utazósebessége 284 km/óra, gazdaságos utazósebessége 240 km/óra. A gépet –35 és +50 Celsius-fokos hőmérsékleti tartományban lehet üzemeltetni. A szolgálati csúcsmagasság 20 000 láb, a gép legfeljebb 15 000 láb tengerszint feletti magasságon hajthat végre le- és felszállást.
A gépekben található egészségügyi felszerelést kifejezetten az EC135-höz alakították ki, ezért minden elemének megvan a biztonságos és praktikus elhelyezése.
A budaörsi légimentőbázison Hadzsi Sándor helikoptervezetőtől, a légi üzemeltetésért felelős vezetőhelyettestől megtudtuk, hogy a fiúgyerekek által tipikusan vágyott szakmák közül – mint amilyen például a kukásautó- és locsolókocsi-vezető, a rendőr, a tűzoltó, a katona, az űrhajós és a pilóta – ő mindig is pilótának készült, és tanulmányait is ennek megfelelően alakította a hadsereg kötelékeiben, bár eleinte inkább a merev szárnyú repülőgépek érdekelték. A forgó szárnyasak, vagyis a helikopterek csak később kerültek érdeklődése középpontjába, és a rendőrségnél ennek megfelelően tizenhat évig helikoptert vezetett, onnan került át a légimentőkhöz.
Hadzsi Sándor azt mondja, igazi csapatmunka a légimentőké, vagyis ő maga is kiveszi a részét a leszállás után a mentésben, mint ahogy a mentősök is segítik az ő tájékozódását a levegőben, de formálisan az a képlet, hogy
az indulástól a leszállásig a pilóta, vagyis a gépparancsnok a vezető, a helyszínen azonban már az orvos az, aki a mentést irányítja.
Ennek megfelelően azt mondja, az egész csapat, az orvos, a pilóta és a paramedikus is úgy érezheti, egyenrangú részese a légi mentésnek.
A budaörsi bázison töltött délelőttön feltűnt, hogy a riasztások alkalmával minden egyes szereplő precízen, de mégsem kapkodva végzi a feladatát, hogy végül mindez mégiscsak valódi gyors reagálássá álljon össze, és hogy a mentőegység meglehetősen gyorsan a riasztás helyszínére érkezzen. Hadzsi Sándor elmagyarázza, hogy hatalmas érték minden egyes rájuk bízott helikopter, a szó anyagi és átvitt értelmében egyaránt. Mint mondja,
ha a nagy kapkodásban összetörnének egy ilyen gépet, ami kiesne a légi mentés körforgásából, azzal magyar állampolgárok százezreinek az életét veszélyeztetnék, akik abban a körzetben szükség esetén hiába várnák a légi segítséget.
A látogatás végén éppen a pilóta repülésbiztonságról szóló gondolatai járnak a fejemben, amikor a légi bázis kijáratához közeledve fekete márvány emléktáblára figyelek fel a fűben, rajta a felirattal: „Hatala János és Sörös Milos légimentők emlékére”.
A két légimentő tragikus halála szolgálat közben, 2008 augusztusában történt, amikor leállt a helikopterük mindkét hajtóműve, és a gép 300 méteres magasságból egy gabonatáblára zuhant. Egyikük a helyszínen, másikuk a kórházban vesztette életét.
A légimentők azon a napon is életük árán indultak életet menteni.
Várjuk olvasóink javaslatait, milyen további különleges hivatásokról olvasnának szívesen az Index Mestersége címere riportsorozatában. Írjanak nekünk akkor is, ha akad ismeretségi körükben olyan, aki különös vagy érdekes hivatást űz, és szívesen bemutatná szakmáját az Index riportsorozatában. Leveleiket az indexugyelet@mail.index.hu címre küldjék.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)