Index Vakbarát Hírportál

Novemberben eldől, ki lesz a Momentum új elnöke

2021. október 25., hétfő 16:49

A Momentum még novemberben megtartja az elnökségi tisztújítást, egyelőre csak Orosz Anna jelentette be indulási szándékát – közölte az ellenzéki párt az Index megkeresésére válaszul.

Mint ismert, a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulójában utolsó helyen végzett Fekete-Győr András bizalmi szavazást kért maga ellen a rossz eredménye miatt, miután pedig a párt küldöttgyűlése úgy döntött, új vezetésre van szükség, lemondott a Momentum elnöki pozíciójáról.

Orosz Anna, a Momentum jelenlegi alelnöke vett át a párt vezetését ügyvezetőként. Múlt héten bejelentette: a tisztújításon elindul az elnöki tisztségért.

A Momentum az elnökségi tisztújítást a tervek szerint még novemberben megtartja, ahol a 84 fős Küldöttgyűlés minden tagja jogosult szavazni. Egyelőre Orosz Anna jelentette be indulási szándékát

– válaszolta az ellenzéki párt az Indexnek.

A hétvégén azt is bejelentette a Momentum, hogy Fekete-Győr András lesz a párt parlamenti „listavezetője”. Az ellenzéki összefogás pártjai korábban megegyeztek arról, hogy közös listával indulnak a 2022-es választáson. Vagyis a Momentum küldöttgyűlésének mostani döntése azt jelenti, hogy a közös listán szereplő momentumosok között lesz első helyen Fekete-Győr András.

Az Index kérdésekkel fordul az ellenzéki párt felé:

A Momentum közölte, az egyeztetések a közös lista összeállításáról jelenleg is tartanak, és amíg ezek folyamatban vannak, addig nem tudnak további részleteket mondani. Ilyen további részletek többek között a határidők, a pontos számok, illetve konkrét nevek is.

Azt, hogy a Momentum részéről kik és milyen sorrendben kerülnek majd fel a közös listára a párt Elnöksége és Küldöttgyűlése közösen határozza meg a következő időszakban

– fogalmazott a párt. Hozzátették:

Mind a választási törvény, mind a közös indulás deklarálta, hogy a különböző ellenzéki pártoknak egy közös listán kell indulniuk 2022-ben azért, hogy a legnagyobb esélyünk legyen a kormány- és rendszerváltásra. Ettől függetlenül – a jelenlegi szabályozás szerint – a parlamenti munkát különböző frakciókban fogjuk folytatni. A pártok a legbiztosabb befutó helyekre azokat a politikusaikat teszik, akiknek a munkájára leginkább számítanak majd a parlamenti munkában.

Azt is írták, hogy Fekete-Győr András a Momentum alapítója, az ő vezetése alatt vált a Momentum olyan országos párttá, amelynek EP-képviselői, polgármesterei és több, mint 130 önkormányzati képviselője van. „Ezért lett ő az, aki a Parlamentbe is bevezeti a Momentumot. További konkrét feladatokról egyelőre nem esett szó” – fogalmazott közleményében az ellenzéki párt.

(Borítókép: Fekete-Győr András, és Orosz Anna. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok