Index Vakbarát Hírportál

Kiadja a kaposvári kettős gyilkosság vádlottját Izrael

2021. október 27., szerda 19:20

Izrael kiadja Magyarországnak azt a 32 éves arab származású férfit, akit 21 éves egyetemista barátnője és édesanyja megölésével vádolnak. A féltékenységből elkövetett gyilkosság még 2018 októberében történt a kaposvári Csokonai utcában. Az áldozatok halálát egy lakástűz okozta három évvel ezelőtt.

A Somogy megyei hírportál arról ír, hogy kedden folytatódott az ügy tárgyalása a Kaposvári Törvényszéken, ahol Vadócz Attila bíró ismertetésből kiderült: Izraelből érkezett egy levél, mely szerint az ottani hatóságok elrendelték a férfi kiadatását, a vádlott azonban 30 napig fellebbezhet a döntés ellen. Az információt az Igazságügyi Minisztérium közölte.

A lap szerint valószínű, hogy még legalább fél évig a vádlott nélkül folytatódik az ügy tárgyalása, a törvényszéken pedig újabb tanúkat hallgatnak majd ki.

Én rúgtam be a bejárati ajtót! Belülről volt benne a kulcs, a társam elfordította. 

Belépve csak húsz centit láttunk előre a kormos füstben. Nem szokványos, inkább megdöbbentő volt, hogy két holttest volt, két tűz, két szobában. A két szoba között egy csukott, sértetlen faajtó, előtte szárító, rajta ép ruhákkal. Nyilvánvaló, hogy a két tűz között nem volt kapcsolat

– idézte fel a tűzoltósági szolgálatparancsnok a történteket a bíróság előtt.

A helyszínen járt tűzoltók vallomása arról szólt, hogy a teljesen összeégett holttestek „békésen feküdtek” a földön, ráadásul úgy tűnt, mintha álmukban érte volna a halál az áldozatokat, holott általában menekülni szoktak a füstmérgezés előtt.

Mivel az erkélyről meztelenül kiabáló férfin nem volt koromnyom, valószínűleg nem próbálta menteni az áldozatokat. A cikkben megjegyzik: az édesanya rosszallta lánya kapcsolatát a férfival, mert állítólag arrogáns volt és sokat veszekedett, amiért a barátnőjének sok ismerőse van. A férfi nem szállt bele a költségekbe, és senki sem tudta, miből él.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 32 éves izraeli állampolgár, N. T. tettét követően menekült el Magyarországról Izraelbe. A magyar hatóság egy nemzetközi együttműködés keretében vette fel a kapcsolatot az izraeli rendőrséggel, aminek eredményeként N. T.-t 2021. február 17-én fogták el Izraelben.

Rovatok