Index Vakbarát Hírportál

Vége a városi kórházak önállóságának

2021. október 27., szerda 07:52

Zajlik az egészségügyi struktúra átalakítása: javarészt decemberig, de legkésőbb januárra szinte valamennyi városi kórház elveszti gazdasági önállóságát.  Az átalakítás integrációt takar, ami azt is jelenti, hogy körülbelül 60–70 kórháznak valamennyi gazdasági, közbeszerzési és személyügyi, valamint informatikai feladata a megyei, illetve a fővárosban a centrumkórházakhoz kerül.

A fővárosban kicsit bonyolultabb ugyanez a feladat, miután négy centrumhoz  sorolták be az összes fővárosi és a Pest-megyei fekvőbeteg-ellátót :

amely egyelőre önálló marad, ez az intézmény adja majd a szuperkórházként megépülő Dél-budai Centrumkórház szakmai bázisát. Kimaradnak a tervezett integrációból az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek kórházai, valamint a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló Honvédkórházhoz rendelt Uzsoki, a fővárosi Károlyi, valamint a váci, és a kistarcsai kórházak.

Az átalakítás pontos, több száz oldalas forgatókönyvét a múlt héten kapták meg a centrumok. Az országos kórházi főigazgatói iránymutatásban a változást azzal is indokolták, hogy a városi intézmény főigazgatója munkaidejének azon részét, amit eddig a működtetéssel töltött,

ezentúl a betegellátás színvonalának növelésre tudja majd fordítani.

Egyes vélemények szerint azonban mindez éppen hogy  a betegellátás rovására mehet. A finanszírozási szerződést ugyanis a városi kórház vezetője köti, neki kellene hozni a teljesítményt, miközben nincs kontrollingja és a beszerzéseket sem végezheti az irányító nélkül, nem beszélve a fejlesztésekről és az ellátásszervezésről.

Vagyis attól tartanak, hogy sokkal nagyobb bajt fog a központosítás okozni, mint az oktatásban a KLIK, vagyis a központi intézményfenntartó bevezetése volt. 

(Népszava)

Rovatok