Index Vakbarát Hírportál

Schiffer András: Valójában az ország 2006 óta egy Orbán–Gyurcsány-show-t szenved el

2021. október 28., csütörtök 16:59

Már 2016-ban érzékelhető volt az a tendencia, hogy a Demokratikus Koalíció verbális kommandói ezerrel kondicionálják magukhoz a többi ellenzéki párt bázisát, ahogy az is, hogy a G-nap után Orbán Viktor taktikát váltott, és saját maga rúgta fel a centrális erőtér koncepcióját – mondta Schiffer András, az LMP volt elnöke a 168 Órának adott interjújában. 

Amikor Orbán Vonától Gyurcsányig mindenkit felrakott egy plakátra Soros György mellé azzal, hogy „Együtt bontják le a határzárat!” – ami nyilvánvalóan nem volt igaz –, akkor megkezdte mesterségesen összetolni magával szemben az ellenzéket

– folytatja eszmefuttatását a hivatalos politikától visszavonult jogász. 

A Gyurcsány-párt részéről ment a revolverezés, hogy be kell nevezni a Ki tudja hangosabban gyűlölni Orbán Viktort? című versenybe, mert ha nem, akkor áruló vagy, nem vagy rendes ellenzéki 

– teszi hozzá az aktívan politizáló volt pártelnök. 

Meglátása szerint a másik oldalról pedig beindult az Orbán-féle gépezet, amely differenciálatlanul egy lapon említette az ellenzéki szereplőket. Elmondása szerint éppen ezért már korábban megérezte, hogy 2022-re elkerülhetetlenné válik, hogy a parlamenti ellenzék nem egyszerűen koordináltan, hanem közös listán induljon.

Schiffer nehezményezi, hogy sorra elbuktak azok a kezdeményezések az ellenzékben, hogy valami kinője magát, valami mást nyújtson, és ne csak ellenzéki szavazókat, de a Fidesztől is vonzzon magához embereket. Ehelyett lett az összefogás, amelyet úgy értékel, 

„mint a régi rend évtizedes logikáját, hogy rajtuk kívül, az általuk 1945-ben baloldalként kihasított és leuralt térfélen ne legyen más szereplő”.

Véleménye szerint az összefogás koncepciója gyakorlatilag a fennálló rezsim, a fennálló kormány és miniszterelnök gyűlöletére redukálja a politikai célokat. Az előválasztáson sem közpolitikai viták folytak – teszi hozzá. 

Tehát az összefogás koncepcióját nemcsak azért elleneztem és ellenzem most is, mert a 2010 előtti hegemón elitcsoportok restaurációjával jár – amihez én semmilyen módon nem szeretnék asszisztálni –, hanem mert ha egy ennyire heterogén erő keveredik hatalomra, akkor pillanatnyi egzisztenciális célok fogják rángatni a kormányzást.

Kitérve a magyar politika két legnagyobb vezéralakjára és arra, hogy egymásra építik fel politikai mondanivalójukat a közéletben, Schiffer András megállapítja: 

„Valójában az ország 2006 óta egy Orbán–Gyurcsány-show-t szenved el, kisebb szünetekkel”.

(168 Óra)

Rovatok