Index Vakbarát Hírportál

Király Júlia azt állítja, hogy a kormány fenyegető üzenetet küldött, ezért lemondott igazgatósági tagságáról

2021. október 30., szombat 17:48

Lemondott a K&H Bankot tulajdonló KBC Bankban betöltött igazgatósági tagságáról Király Júlia. A közgazdász az után döntött így, hogy az elmúlt időszakban vállalt szereplései miatt állítása szerint a kormány „fenyegető üzenetet” küldött a KBC vezetésének, hogy „nem lesz ez így jó”.

Erről tegnap értesülvén én azonnal megkönnyebbülten felajánlottam lemondásom, amit ők megkönnyebbülten azonnal elfogadtak. Azt gondolom, ez így helyes

– idézi Király Júlia közleményét a Telex.

A közgazdász leszögezte, hogy minden szerepvállalásáról előre tudott a bank vezetése, és biztosította őket arról, hogy civilként van jelen ezeken a rendezvényeken, nem politikusként.

Király Júlia, aki 2007 és 2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként tevékenykedett, ott volt azon a sajtótájékoztatón, ahol Karácsony Gergely bejelentette, hogy visszalép Márki-Zay Péter javára az előválasztás második fordulója előtt. A közgazdász október 10-én fel is szólalt Márki-Zay Péter rendezvényén.

Rovatok