Index Vakbarát Hírportál

Simicskó István: az autonómia megilleti a székelyeket is

2021. október 31., vasárnap 10:39 | aznap frissítve

A magyarokat a közös történelem, a nyelv és az ünnepek is összekötik. Ezt a KDNP frakcióvezetője írta az MTI-hez küldött közleményében. Simicskó István Székelyföld autonómiájának napján úgy fogalmazott: „a szégyenletes 2004. december 5-i népszavazás erkölcsi rombolása után a jelenlegi kormány elkötelezettségének köszönhetően komoly szemléletváltás történt a határon túli magyarság megítélésével kapcsolatban“. Felhívta a figyelmet arra: az anyaországban élőknek erkölcsi kötelességük, hogy a diaszpórában és a szórványban élő magyarságot minden tekintetben felkarolják, boldogulásukat segítsék – éljenek bárhol a világon.

Úgy vélte: 2010 óta a Fidesz-KDNP-kormányok mindent megtettek azért, hogy „Trianon traumáján túllépve” baráti és bajtársi kapcsolatokat építsenek ki azon országokkal is, amelyek a történelem viharai következtében sok „magyar honfitársunknak adnak otthont”. 

A képviselő szerint a székelység olyan történelmi közösség, amelynek sajátos hagyományai hosszú évszázadok óta gazdagítják a magyar kultúrát.

Simicskó úgy látja: az autonómia olyan jog az Európai Unióban, amely megilleti a székelyeket is, s ezt követelni vagy éppen küzdeni érte természetes dolog. 

A frakcióvezető azt írta: „Isten éltesse a székelyeket ezen küzdelmükben, a székely autonómia napján!”,  hozzáfűzve: „a Kárpát-medence-szerte meggyújtott tüzek, mécsesek emlékeztessenek minket összetartozásunkra”.

Rovatok