Index Vakbarát Hírportál

Merkely Béla: Egyetlen fiatal sincs, aki két oltással lélegeztetőgépre került volna

2021. október 31., vasárnap 08:38 | aznap frissítve

A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét – mondta el Merkely Béla a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A Semmelweis Egyetem rektora hozzátette: az oltottak számával párhuzamosan az átfertőzötteké is folyamatosan nő. Az elmúlt két hétben az indiai variáns R-értéke 1,5-et ért el, azaz egy megbetegedett személy másfél embert tud megfertőzni.

Egy oltottak és védettek nélküli környezetben ez a szám akár nyolc is lehetne 

– mutatott rá a szakember, hozzátéve, hogy a fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedését látjuk, ami a járvány gyorsulását igazolja. Bár a kórházi fertőzöttek száma egyelőre nem éri el azt, ami tavaly ugyanebben az időszakban volt, de szeretnék ezt a mutatót a lehető leginkább csökkenteni és az egészségügy leterhelését kordában tartani – hangsúlyozta.

Az oltottak esetében sokkal kisebb az esély arra, hogy súlyosan megbetegedjenek, azonban a 70 és 80 év fölöttiek, különösen ha valami más betegségük is van, oltás mellett is megfertőződhetnek, adott esetben kórházba kerülhetnek

– fejtette ki Merkely Béla, rámutatva, hogy 60 év alatt két oltással gyakorlatilag extrém ritkán lehet súlyos megbetegedéssel kórházba kerülni. Négy egyetem adatai alapján egyetlen olyan ember sincs, aki fiatalon két oltással lélegeztetőgépre került volna. 

Minden beteg, aki lélegeztetőgépen van, oltatlan, vagyis abba a 38 százalékba tartozik, aki még nem vette fel az első két oltást Magyarországon – ezt szintén négy egyetem adatai alapján ismertette a rektor. 

Olyan személy, aki még nem betegedett meg, nem tudja megakadályozni a nyálkahártyán keresztül történő megfertőződést. Az oltás az olykor nagyon súlyos lefolyású megbetegedést náthává vagy rövid ideig tartó, lázzal járó felső légúti megbetegedéssé tudja szelídíteni – fejtette ki a rektor.

Merkely Béla szerint a harmadik oltás mindenképpen javasolt a 60 év feletti lakosságnak, a 60 év alatti, valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek, valamint azoknak is, akik olyan közegben tartózkodnak, ahol nagyon sok emberrel találkoznak. Utóbbi érvényes például az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és az óvodákban tevékenykedőkre. 

A Semmelweis Egyetem rektora beszélt arról is, hogy Nagy-Britanniában a magas átoltottság mellett az a típusú megfertőződés dominál, ahol nincsenek jelentős klinikai tünetek, és a kórházba kerültek száma az összmegbetegedésekéhez képest lényegesen alacsonyabb, mint az első, a második vagy a harmadik hullámban. Ilyesmit várunk Magyarországon is – mondta.

Úgy tűnik, hogy az erősebb fertőzőképességgel rendelkező indiai variáns egy bizonyos mértékig, bizonyos személyeknél ki tudja kerülni az oltást

– figyelmeztetett, hozzátette azonban, hogy Izraelben el tudták érni, hogy a harmadik oltás visszaállítsa a két oltásnál ismert, brit mutánssal vagy vuhani vírussal szembeni hatékonyságot, azaz 93–95 százalékra tudta visszaemelni a védettséget.

(Borítókép: Merkely Béla 2021. szeptember 2-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok