Index Vakbarát Hírportál

460 halálos áldozat az utakon – ez az utóbbi egy év közlekedési mérlege

2021. november 1., hétfő 07:48

Budapesten, a Flórián téren 1996-ban avatták fel a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak emlékművét. Minden évben ilyenkor, halottak napjához közeledve újabb számot vésnek a téren álló oszlopra. Azokét, akik az előző évben útnak indultak, de soha nem értek haza. A 2020-as évszám mellé most a 460-as számot vésték a kőbe. Tavaly ennyi ember halt meg az utakon.

Az emlékmű közadakozásból, az érintett állami és társadalmi szervek együttműködése révén valósult meg. Ha megnézzük a rajta szereplő számsort, azt látjuk, hogy az határozottan csökkenő tendenciát mutat, a 2020-as adat minden korábbinál alacsonyabb. 

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen így ősszel az esős és ködös idő beálltával egyre fontosabb odafigyelni a „látni és látszani” kettősére. 

Lelassítasz és odafigyelsz amikor kell. Így tudsz megérkezni, így születnek a legszebb emlékeid, így lesz ajándék minden pillanat. Ugye te is figyelsz másokra, és tudatosan közlekedsz? Látni és látszani – felelősséggel egymásért

– szól a szlogen most kissé kiterjesztve.

A rendőrség egyébként nemcsak az ilyen jeles napokon emlékezik meg az áldozatokról, hanem egész évben preventív kampányokkal hívja fel a figyelmet a balesetveszélyes helyzetekre. Ennek célja a közlekedők védelme, azért, hogy mindenki az időjárási és útviszonyok alapos ismeretében, gondos körültekintéssel, biztonságosan induljon útnak, hogy célba is érjen.

Rovatok