Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Koreai egyetem épülhet Budapesten

2021. november 3., szerda 17:57

Megkezdték a tárgyalásokat egy koreai egyetemi campus létrehozásáról Budapesten – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten.

A miniszterelnök a V4–Korea Üzleti Fórum megnyitóján azt mondta, a Magyarország és Dél-Korea közötti, egyébként „szívélyes, jó és baráti kapcsolatokat” egy szinttel feljebb emelik, és a gazdaságon túl kiterjesztik a tudományra, a kutatásra és az oktatásra is.

Orbán Viktor szerint a magyarok számára Dél-Korea rejtélyes ország, mert nehéz megérteni, hogy egy ország, amely ötven éve még a legszegényebbek közé tartozott, ma a világ tizenkettedik legnagyobb GDP-jét tudja előállítani. „Amikor a kommunizmust sikerült összedönteni, 1990-ben mi is azt reméltük, hogy egy ilyen pályát találunk magunknak”, de eltelt harminc év, és nem biztos, hogy megtaláltuk ezt a pályát – fogalmazott. Hozzátette, az a teljesítmény, amelyet Korea nyújtott az elmúlt évtizedekben, lenyűgöző.

A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy minél szélesebb és mélyebb együttműködés lesz Dél-Korea és az Európai Unió, Dél-Korea és a visegrádi négyek (V4), illetve Dél-Korea és Magyarország között, annál hamarabb nyeri vissza az egész európai kontinens versenyképességét a világgazdaságban. Úgy vélekedett, olyan munkaalapú gazdaságot kell létrehozni, amelyben folyamatosan tanulnak az emberek, erős nemzeti öntudat kell, amely önbizalomban fejeződik ki, használni kell a regionális logisztikai adottságokat, rendelkezni kell egy vízióval, valamint hosszú távra kell tervezni. Szerinte ezek voltak 2010-ben azok a dolgok, amelyeket a koreai sikerből megpróbáltak megérteni.

Kitért arra is, hogy Magyarországon a dél-koreaiak adják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget, és Dél-Koreához köthető az a korábban ismeretlen jelenség, hogy 2019-ben nem egy nyugati országból érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, 2019-ben ugyanis Dél-Korea volt a legnagyobb befektető. Jelenleg négymilliárd dollárnyi dél-koreai vállalati beruházás zajlik Magyarországon, és további 16 koreai beruházás megindításáról zajlanak tárgyalások – állította.

Orbán Viktor ma találkozott a kedden hivatalos látogatásra érkező Mun Dzsein dél-koreai elnökkel. Látogatásának első napján Mun Dzsein a Hableány sétahajó balesetének áldozataira emlékezett a katasztrófa budapesti emlékművénél.

(via MTI)

Rovatok