Index Vakbarát Hírportál

Bírósághoz fordul Szabó Tímea a rekordbüntetése miatt

2021. november 3., szerda 08:41

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul a miatt a bírság miatt, amelyet Kövér László házelnök szabott ki rá. Az összeget a fizetéséből vonják le, öt hónapig csupán a 167 ezer forintos minimálbért kapja.

A strasbourgi bíróság 2014-ben már kimondta, hogy a magyar állam az emberi jogok európai egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkező pontját sérti meg, amikor ellenzéki képviselőket bírságol a házelnök.

Összesen hét magyar képviselő fordult ilyen ügyben a bírósághoz. A bírság összegét vissza kellett utalni, és egy nagyjából háromezer eurós (egymillió forint) nem vagyoni kártérítés, valamint egy körülbelül ezer eurós (360 ezer forint) eljárási költség is megilleti a megbüntetett képviselőt.

Szabó Tímea az Országgyűlés június 15-i ülésnapján a napirend előtti felszólalására reagáló Dömötör Csaba parlamenti államtitkár hozzászólása közben felment a szónoki emelvényre, és annak külső oldalára, az ülésterem felé kiterítve egy molinót helyezett el. Ezen vörös körben a Fidesz felirat, fölötte a Kínai Népköztársaság zászlajában található csillagok szerepeltek.

Kövér László házelnök ezért elrendelte a képviselő fizetésének négyhavi tiszteletdíjnak megfelelő összeggel, 9 686 400 forinttal történő csökkentését.

(via Blikk)

Rovatok