Az előválasztás új vitapontként a közélet napirendjére emelte az Alaptörvény egyszerű parlamenti többséggel történő módosításának lehetőségét. A Mathias Corvinus Collegium panelbeszélgetésén a megváltoztathatóság kérdése mellett szó esett az Alaptörvény legitimitásáról, a gránitszilárdságról és az 1989-es alkotmányozásról is. A témát Pócza Kálmán, az MCC Alkotmánypolitikai Műhely vezetőjének moderálása mellett Hack Péter jogtudós, egyetemi tanár, Smuk Péter, a Széchenyi István Egyetem dékánja, valamint Halmai Gábor, az Európai Egyetemi Intézet professzora vitatta meg.
Az előválasztás egyik vitapontja a 2011-ben elfogadott Alaptörvény adott esetben kétharmados parlamenti többség nélküli megváltoztathatósága volt. Dobrev Klára és a későbbi győztes, Márki-Zay Péter azzal érveltek, hogy miután az Alaptörvény rögzíti: egyik párt sem törekedhet kizárólagos hatalomra, a Fidesz mégis arra törekszik, így bizonyos passzusok és kétharmados törvények egyszerű többséggel is megváltoztathatók vagy legalábbis kimondható az érvénytelenségük.
Halmai Gábor szerint nehéz elvi választ adni erre a kérdésre, de például a német alaptörvény tartalmaz olyan alapelveket, amelyeket akár egyhangúsággal sem lehet megváltoztatni. A magyar alkotmány 1989 óta, illetve az Alaptörvény 2011 óta könnyen változtatható. Halmai Gábor kitért arra is, hogy a választási rendszer lehetővé teszi, hogy egy párt akár a szavazatok kisebbségével is alkotmányozó többséghez jusson, ez minden demokratikus alkotmány számára kedvezőtlen helyzet.
Hack Péter is úgy látja, hogy a hatályos szabályok a magyar Alaptörvényt túl könnyen megváltoztathatóvá teszik, de hozzátette, hogy ennek a választási rendszernek ettől függetlenül vannak előnyei is. Az alkotmányjogász hangsúlyozta,
jó lenne, ha az alkotmányban rögzíteni lehetne a demokratikus minimumokat, azokat az alapnormákat, amikben minden mainstream politikai erő egyetért.
Az alkotmány megváltoztathatatlanságánál fontosabbnak nevezte a stabil alkotmányos kultúrát, ami a változtathatóság lehetőségét nem visszaélésszerűen használja.
Smuk Péter ismertette, hogy a stabilitásnak több tényezője van, például az alkotmányos kultúra minősége, ami nemcsak a politikai elit, hanem az egész társadalom alkotmányos kultúráját jelenti.
Halmai Gábor az Egyesült Államokat említi, az ottani alkotmányt a világ egyik legstabilabb alkotmányának nevezve, pedig vannak olyan részei, amelyek elavultak, például az elektori kollégium intézménye lehetővé teszi, hogy ne az legyen az elnök, aki a legtöbb szavazatot kapta. Azt is kifejtette, hogy Donald Trump elnökségéig az alkotmányt mindenki legitimnek tartotta, nem szükségképpen azért, mert a keletkezésére nézve azt gondolták, hogy széles alkotmányozó akarat érvényesült volna, hanem mindenki tisztelte a benne szereplő szabályokat és elveket, ezeket az alkotmányos kultúra részévé tették.
Halmai Gábor azzal folytatta, hogy
a jelenlegi magyar Alaptörvény legitimitása erősen megkérdőjelezhető keletkezésének körülményei által. Az alkotmányozó többséget szerző oldal mindenki mást kizárt az alkotmányozásból, megakadályozva ezzel, hogy az Alaptörvény az alkotmányos kultúra építő elemévé válhasson.
Halmai Gábor elmondta, hogy az 1989-es Alkotmány is komoly legitimitási hiánnyal küzdött, de akkor egy diktatórikus rendszer leváltásáról volt szó, és nem volt demokratikus módon megválasztott képviselőtestület az országban, ezért szükség volt valamilyen pótmegoldásra; ez lett a kerekasztal-tárgyalás.
Az azt követő húsz évben az Alkotmány hiányzó legitimitása viszont erősen változott azzal, hogy egy demokratikus módon választott parlament által felállított alkotmánybíróság kialakított – ahogy Sólyom László fogalmazott – egy láthatatlan alkotmányt, ezzel megtöltve tartalommal az Alkotmány szövegét, egyfajta legitimitást is biztosítva neki.
Hack Péter ezt azzal egészítette ki, hogy az 1994–1998 közötti kétharmados parlamenti többséggel rendelkező MSZP–SZDSZ-kormánynál felmerült a lehetősége az alkotmányozásnak, el is kezdte munkáját az alkotmány-előkészítő bizottság, megszületett egy koncepció, öt párt támogatta, de végül az alkotmányozási kísérlet elvetélt az MSZP bal szárnya miatt.
Hack Péter úgy gondolja, hogy a 2011-es Alaptörvényre közjogi értelemben nem volt nélkülözhetetlen szükség, az államszervezetet alapvetően nem alakították át, megmaradt a köztársasági államforma, a parlamenti demokrácia, és például kétkamarás parlamentet sem vezettek be.
Az alkotmányjogász szerint a Fidesz 2009 körül felismerte, hogy térségünkben a magyar lakosság az, amelyik a leginkább elégedetlen a rendszerváltással, ezért szerettek volna egy politikai momentumot, amely sokkal inkább a saját híveknek szóló győzelmi jelentés, politikai dokumentum az ideológiai tartalmú preambulummal.
Legitimációs kérdés az utcán nem jelent meg. Az LMP szervezett egy ellentüntetést, de nem mozdult meg a lakosság az Alaptörvény elfogadása miatt, ami azért fontos, mert vannak olyan kérdések, amelyekben a Fidesz visszakozott lakossági nyomásra, ilyen például az internetadó, a vasárnapi zárvatartás vagy az olimpiarendezés ügye.
Hack Péter a politikai racionalitás alapján nem tartja feltétlenül érthetetlen döntésnek, hogy a Fidesz nem az ellenzékkel alkotmányozott, mert a szocialistákat mindenáron le akarta váltani, az LMP nem volt érdekelt az alkotmányozásban, az akkor szélsőséges Jobbikkal pedig érthető módon nem akartak együttműködni. Ennek viszont az az ára, hogy a magyar lakosság jelentős része nem érzi magáénak az alkotmányt, miközben az alkotmányos berendezkedést igen, mert nincsenek tömegek, akik visszaállítanák a királyságot.
Hack Péter szerint azon kritériumok mentén, amelyek alapján az 1989-es alkotmányt politikailag legitimnek tartjuk, a 2011-es is az. Ha választók tömegei nem értenek egyet ezzel, akkor tavasszal kétharmados többséghez juttathatják az ellenzéket, és politikai korlátok nélkül alkotmányozhatnak, de hangsúlyozza, hogy
ehhez választói akarat kell, mert az, hogy sokak politikai ízlésével vagy ideológiai nézeteivel, értékrendjével nem esik egybe az Alaptörvény, az nem teszi illegitimmé.
Halmai Gábor az utólagos legitimáció kérdését annyival árnyalta, hogy nemzetközi megfigyelők szerint a 2014-es és 2018-as választások nem voltak tisztességek például a választási rendszer aránytalansága miatt. Pócza Kálmán itt közbevetette, hogy a magyar választási rendszer aránytalanságra hajlamos, de nem szükségszerűen hozza ki az aránytalanságot.
Smuk Péter az 1989-es alkotmányozást azzal egészítette ki, hogy ha nem is volt a résztvevőknek demokratikus legitimációjuk, a kerekasztalnál mindenki ott volt, aki akkor számított, és az elfogadottságát segítette a történelmi helyzet.
A 2011-es Alaptörvényre egyfajta legitimációs orvosságot adott volna a népszavazás, de ezt a lehetőséget kihagyták. Smuk Péter arra is kitért, hogy 2016 óta van egy újrafelfedezés, a kormány sokszor hivatkozik az Alaptörvényre az uniós vitákban, szembeállítva bizonyos uniós hatáskörökkel, az identitáspolitikai módosítások is ebbe az irányba mutatnak.
Halmai Gábor leszögezte, hogy ma nincs diktatúra Magyarországon, de az elmúlt 11 évben autokratikus rendszer alakult ki,
nem szükségképpen az Alaptörvényre alapozva, de az egész alkotmányos rendszer kiszűrte a fékeket és ellensúlyokat, a hatalommegosztás elve nem érvényesül.
Új alkotmányt viszont nem lehet egyoldalúan, egyszerű többséggel alkotni. A társadalom nagyon megosztott. Ha az ellenzék nyer, valószínűleg csak szűk többsége lesz, és ezzel zárójelbe tenné azt a 49 százalékot, aki a jelenlegi kormánypártokra szavazott. Halmai Gábor szerint olyan megoldást kell találni, amely a lehető legnagyobb konszenzussal változtatja meg az autokratikus rendszert.
Hack Péter nem tartja reálisnak a konszenzuális alkotmányozást. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a választási rendszer a győztesnek kedvez, a kétszavazatos választási rendszert azzal a torzítással vettük át, hogy nem arányosít úgy, ahogy a német teszi. Ez stabil kormányzati lehetőséget hoz létre, láthatjuk, milyen nehéz Németországban vagy Hollandiában kormányt alakítani. A politikai következmény, hogy az egész működést a kétpártrendszer felé nyomja, ami egy olyan versengő politikai atmoszférát teremt, amelyben egyik fél sem érdekelt a kiegyezésben.
A jogtudós szerint az ellenzék mostani ígéretei is inkább politikai tartalmúak, mert maga az Alaptörvény nem akadályozza a jogállami működést, és az ellenzék politikai érdeke, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakaként írja le a mostani helyzetet, de ez nem felel meg a valóságnak.
A narratíva viszont sok mindent megmagyaráz, mert minél nagyobbnak mondunk egy veszélyt, annál kisebbek a morális gátjaink a veszély legyőzése tekintetében.
Hack Péter feltette a kérdést: Ha egyszerű többséggel lehet alkotmányozni, miért ne lehetne kormányrendelettel, hol állna meg ez a folyamat, és mitől tudnánk elfogadtatni azt, hogy amit a Fidesznek kétharmaddal sem lehet, azt az ellenzék feles többséggel megteheti?
A jogtudós erre az esetre néhány gyakorlati nehézséget is hozott példaként. A köztársasági elnököt még a mostani parlamenti többség választja meg, valószínűleg rajta és az Alkotmánybíróságon sem menne át az, hogy egyszerű többséggel módosítsák az alkotmányt. Ha pedig valamilyen módon mégis lép a kormány, többek között a kormányhivatalnokoknak és az egyenruhásoknak dönteniük kell, hogy az alkotmányos rendet vagy az egyszerű többséggel rendelkező kormányt követik. Hack Péter hozzátette: ha jogi keretek között nem tudják rendezni a vitát, csak az utca marad, de mindennél rosszabb, ha ott dőlnek el a dolgok.
Smuk Péter egyértelműsítette: azt tekintjük jogállami megoldásnak, ha a jogalkotásra vonatkozó jogi szabályokat betartják. Ha ezt meg akarják szakítani, akkor jogon kívüli behatásoknak kell történniük, ilyenek lennének az utcai események. Smuk Péter úgy látja, hogy a kormányzás kreatív műfaj, az Alaptörvény sok passzusát lehet vitatni, ezek kényelmetlenek is lehetnek egy új kormánytöbbségnek, de lehet köztük kormányozni.
(Borítókép: A Magyar Közlönyt nézegeti egy érdeklődő az Alaptörvény asztalánál a II. kerületi önkormányzat okmányirodájában. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)