Index Vakbarát Hírportál

Kétszázmilliót csaltak petrezselyemmel és fokhagymával, aztán jött a NAV

2021. november 5., péntek 19:21

Petrezselyemmel és fokhagymával kereskedő bűnözői kört számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a nyomozók több mint ezer fiktív számlát is lefoglaltak, amelyek kiállítását egy könyvelő irányította – írja a NAV Facebook-oldalán.

A hatóság hírül adta, hogy az áfacsalók Lengyelországból és belföldről vásároltak petrezselymet és fokhagymát. A zöldségeket strómanok nevén lévő bukó cégeken futtatták át, majd különböző vállalkozások nevében hozták forgalomba. Az termékek a Szegedi Nagybani piacon is felbukkantak. 

A posztból az is megtudható, hogy 

a nyolcszázmillió forint értékű fiktív számlákat egy dél-alföldi garázsban állították ki, majd felvitték a NAV Online Számlarendszerébe. A valótlan iratokkal összesen mintegy kétszázmillió forint áfát csaltak el.

A NAV az akciója napján lefoglalta egy éppen elpasszolt fokhagymaszállítmány teljes értékét, az egyik cég számlájáról több millió forintot, és a könyvelő széfjében lévő milliókat is. A napi körforgásból kiemelt mintegy húszmillió forinttal a nyomozók megbénították a bűnszövetséget

Az adóhatóság nyomozói, járőrei és informatikusai tizenöt helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékokat. A könyvelőt bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. Az ügyben eddig nyolc gyanúsított van, de a nyomozás még folytatódik. 

(via NAV-Facebook)

Rovatok