Index Vakbarát Hírportál

Több mint 122 millió értékben kapott új felszerelést a Szent Margit Kórház

2021. november 5., péntek 21:50

Több mint 122 millió forint értékben, 182 oktatást segítő felszerelést kapott a Szent Margit Kórház – közölte Facebook-oldalán Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere.

A rendkívül gyors technológiai fejlődés kikövetelte olyan körülmények megteremtését, amelyek között az új módszereket életszerű körülmények között sajátíthatják el az orvostanhallgatók, a diákok, a nővérek, a rezidensek és a szakorvosok is. A skill-laborokban olyan technikával, technológiával találkozhatnak, amelyet eddig nem ismertek.

– írta a miniszter.

Nagy Mihály, a Szent Margit Kórház intézményvezetője hatalmas lépésnek nevezte a labor átadását, amelyről azt mondta, a jövőnek is szól. A labort már használatba is vették, és a tapasztalt, rutinos munkatársak is kipróbálták az új metodikát. Szoros szakmai együttműködésben állnak a Szent János kórházzal, valamint a visegrádi kórházzal, az ő dolgozóik, betegeik érdekét is szolgálja majd az új oktatóterem.

(via EMMI)

Rovatok