Index Vakbarát Hírportál

Nem tagadja az ingatlanos, hogy szerződtették a Városháza eladására

2021. november 5., péntek 14:24

Beák Attila cáfolta, hogy a főváros bízta volna meg a Városháza eladásával. Az ingatlanközvetítő szakember a Telex megkeresésére azt mondta, a Főpolgármesteri Hivataltól semmilyen megbízást nem kapott, nincs velük kapcsolatban.

cikkből ugyanakkor az is kiderül, a lapunk által nyilvánosságra hozott szerződésről Beák Attila már azt közölte, annak hátteréről nem adhat felvilágosítást. Az ingatlanos tehát nem cáfolta az Index birtokába került dokumentum valódiságát, ami amellett, hogy közvetetten alátámasztja a cikkünkben szereplő állítások hitelességét, amelyek szerint valakik eladnák a fővárosnál a Városházát, további kérdéseket is fölvet.

Fölmerül, miért szerződhetett az ingatlanos az őt a Városháza eladása ügyében megkereső céggel? Ahogy megírtuk, Beák Attila Endre elismert személyiség az ingatlanközvetítői szakmában, a Magyar Ingatlanszövetség (Maisz) elnökségének is tagja. Nehezen feltételezhető tehát, hogy hagyta volna csőbe húzni magát, és csak úgy elhinné, hogy egy olyan, kényszertörlés alatt álló és első ránézésre is komolytalannak tűnő vállalkozás, mint a Northern Rock Kft. csak úgy árulhatná a Városházát. Erősen kétséges, hogy a szakmát jól ismerő Beák Attila azt feltételezte volna, hogy ettől a cégtől valóban számíthat majd a lapunk cikke által nyilvánosságra hozott szerződésben szereplő mintegy négyszázmillió forintos jutalékra.

Az Index értesülése – miszerint a fővárost vezető koalícióhoz közeli üzleti körök tettek lépéseket a Városháza eladására – viszont észszerű magyarázat lehet arra, miért adott hitelt az ingatlanközvetítő Berki Zsolt, a Northern Rock Kft. tulajdonosa szavának, és miért kötötte meg a cégével a hatalmas összegről szóló közvetítői kontraktust.

Ebben az esetben már csak az a kérdés, kik állnak Berki mögött, kiknek a nevére hivatkozva kereshette meg a Northern Rock Kft. tulajdonosa Beák Attilát. 

(Borítókép: A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal 2017. október 7-én. Fotó: Róka László / MTI / MTVA)

Rovatok