Index Vakbarát Hírportál

Minden harmadik tinédzsernek volt már filmszakadása alkoholtól

2021. november 6., szombat 18:51

Újraindul Magyarországon a Smashed (szétcsúszva) program, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a fiatalok alkoholfogyasztását. Az aktuális helyzet ugyanis súlyos: a kezdeményezés legutóbbi, 14–18 éveseket célzó felmérésében részt vevő magyar tinédzserek 80 százaléka 15 éves korára kipróbálta már az alkoholt.

De ez még semmi. Majdnem kétharmaduk volt már másnapos, és hányt már alkoholtól. Mellbevágó számok, de más kutatás is azt mutatta, hogy a magyar 15 évesek több mint harmada legalább kétszer volt már részeg életében, ebben a virtusban csak Dánia előz meg minket. 

A Szétcsúszva program az Egyesült Királyságból indult 2004-ben, majd globális kezdeményezéssé nőtte ki magát. Nálunk 2019-ben debütált, a koronavírus-járvány miatt azonban a tavalyi program elmaradt. Most második alkalommal (és újra a Momentán Társulattal együtt) interaktív, online filmeket tettek közzé, amit egy november 8-án kezdődő kreatív versennyel egészítenek ki. Céljuk nem kevesebb, mint hogy nemcsak az értelemre, hanem az érzelemre is hatva felvértezzék a középiskolások generációját az ivásra ösztönző csoportnyomás ellen. 

Tömények a számok

Merthogy a felmérés azt mutatta, hogy minden ötödik válaszadó úgy gondolja, hogy ha nem inna alkoholt egy társaságban, túlságosan kilógna a sorból, és közel ugyanennyiüknek nehezére esik nemet mondani, ha alkohollal kínálják.

Sokunknak lehet közvetlen vagy közvetett emléke fiatalkorából vagy éppen szülőként a tinédzserkori bulizásokról, ám az utóbbi időkig alig vagy egyáltalán nem készültek még csak megközelítő kutatások sem a témában. Márpedig, mint mindenben, itt is az arányok a legbeszédesebbek.

A válaszadók negyede hetente egyszer, jellemzően hétvégén iszik, 7 százalékuk hetente több alkalommal is.

Összességében minden harmadik középiskolás rendszeresen fogyaszt alkoholt. Méghozzá töményet.

Az alkoholok rangsorát ugyanis messze a tömény italok (pálinka, gyomorkeserű, rum, vodka stb.) vezetik (41 százalék), őket a sör (30 százalék) és a bor (22 százalék) követi. Ez egy koedukált átlag, a lányok ugyanis valamivel jobban szeretik a rövideket, mint a fiúk, akik inkább söröznek. Ráadásul jellemző rájuk a rohamivás, a rövid idő alatt legurított italok sora. 

Ennek ellenére meglehetősen magabiztosak a magyar középiskolások, 60 százalékuk „pontosan tudja”, mi az a mennyiség, ami még nem árt meg neki. Amit igencsak cáfol, hogy:

Nem az íze miatt

Hiába vallotta minden harmadik tinédzser, hogy a szeszes ital íze miatt iszik, valójában a mostani fiatal generáció (is) 

a mélyen rögzült magyar kulturális mintákat követi, önkéntelenül.

A berúgás ugyanis egyfajta férfias, macsó virtusnak számít errefelé, amire pajkos nevetgéléssel, cinkos összekacsintással szoktunk emlékezni még jó sokáig. Habár a nők esetében kevésbé elfogadott az alkoholos szétesés, kutatások szerint a magyar nők is egyre többet kortyolgatnak. A férfiak előnye azonban behozhatatlan: majdnem háromszor annyit nyakalnak be, mint a nők.

A mértéktelen ivás olyannyira súlyos probléma nálunk, hogy Magyarország a hetedik helyen áll a alkoholisták világranglistáján (pontosabban az OECD-országok között). Minden 15 évnél idősebb emberre 11,1 liter tiszta alkohol jut évente (miközben az OECD-átlag 9 liter), ezzel olyan nagyivó hírében álló nemzetekkel loholunk holtversenyben, mint Oroszország. Becslések 800 ezer és egymillió fő közé teszik az alkoholfüggők számát idehaza, az ivásba pedig 30 ezren halnak bele minden évben. Ilyen számok mellett nem túlzás azt állítani, hogy

jóformán minden magyar családot érint (közvetlenül vagy lazább szálakon keresztül) az alkoholprobléma.

Ezen viszont csak úgy lehet változtatni, ha már fiatalon tudatosítjuk, mit okoz (szinte biztosan) a túlzott alkoholfogyasztás. Így jó eséllyel nem másoljuk majd öntudatlanul és automatikusan a már réges-régen és erősen félrecsúszott, egyfolytában poharazásra buzdító társadalmi normákat.

(Borítókép: Universal Images Group / Getty Images)

Rovatok