Index Vakbarát Hírportál

Nem küldik el a koronavírus miatt a hajléktalanokat a debreceni szállóról

2021. november 7., vasárnap 09:33

Egyetlen hajléktalant sem küldenek el koronavírus miatt a hajléktalanszállóról Debrecenben. Bemehetnek oltási igazolvány nélkül, és akkor is, ha Covid-fertőzésre utaló tüneteik vannak.

Aki betegnek látszik, és a gyorstesztje pozitív lesz, egy elkülönítő konténerbe kerül a hajléktalanszálló udvarán, míg a mentők elszállítják. A hajléktalanellátásban dolgozók a vírus helyett inkább amiatt aggódnak, hogy lesz-e elég férőhelyük télen – számolt be az RTL Klub híradója.

Vanyó Ildikó utcai koordinátor elmondta:

senki nem marad kint a hidegben azért, mert neki nincs oltási igazolása, vagy nem hajlandó felvenni az oltást. Ezekkel az ügyfeleinkkel is ugyanúgy foglalkozunk, ugyanazokat a szolgáltatásokat megkapják, mint oltott ügyfeleink.

Azok, akik most a szállón vannak, már megkapták mindkét oltást. Az itt dolgozók azt mondják, nem tapasztalják, hogy a hajléktalanok körében magas lenne a fertőzöttek száma.

Rovatok