Index Vakbarát Hírportál

Vendéglátóhelyekre specializálódott a sorozatbetörő, elfogták a rendőrök

2021. november 7., vasárnap 16:58

Néhány hét alatt tizennyolc olyan ügyet derítettek fel a kecskeméti nyomozók, melyek sértettjei büfék, vegyesboltok és kisvendéglők üzemeltetői voltak, a nyomok pedig minden esetben ugyanazon személyhez vezették el a hatóságok embereit – közölte a rendőrség

A kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának munkatársai a széleskörű vizsgálódást egy 2021. augusztus 27-én tett bejelentés alapján kezdték meg. Ennek eredményeképp jutottak el egy sorozatbetörőhöz. 

A késő augusztusi napon egy kecskeméti üzletvezető tett feljelentést a rendőrségen, mert a vegyesboltjába betörtek, és onnan közel százezer forintnyi készpénzt vittek el. 

Másnap egy ismeretlen két egymás mellett álló büfé redőnyeit feszítette fel. Mindkét helyen kutatást végzett, és az egyik helyen talált is némi pénzt, amit magához vett. Szinte egy nap sem telt el, egy dohánybolt tulajdonosa értesítette a rendőrséget arról, hogy a boltjának ablakát befeszítették, így lopták meg.

A következő napokban városszerte és a közeli településeken is több hasonló bűncselekmény történt, miközben a rendőrök nagy erőkkel nyomozni kezdtek egy olyan tolvaj után, aki alkoholt, táblagépet, telefon és egy kasszát is eltulajdonított. 

A kamerafelvételek begyűjtése és elemzése, továbbá a nyomok rögzítése később meghozták az eredményt, ugyanis sikerült beazonosítani a bűncselekmények elkövetésével egy 21 éves lakitelki férfit. 

A fiatal viszont bujkálni kezdett a hatóságok elől, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A nyomozók végül egy igazoltatás alkalmával fogták el szeptember 1-én, ezután előállították, majd őrizetbe vették és tizennyolc rendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. 

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében az eljárás azóta véget ért, a rendőrök pedig vádemelés javaslatával küldték meg az ügy iratait a kecskeméti járási ügyészségre – írják. 

Rovatok