Index Vakbarát Hírportál

BKK: naponta két-három utashoz kell orvost hívni

2021. november 8., hétfő 16:46

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közös kampányt indított annak érdekében, hogy javítsa a biztonságot a tömegközlekedésben.

Az Indexhez is eljuttatott közleményében a BKK azt írta: évente csaknem ezerszer kell mentőt hívni a járataikhoz, naponta két-három esetben szorul utas orvosi ellátásra. Egy ilyen helyzetben nagyon sok múlhat a közlekedők lélekjelenlétén, ugyanis minél előbb értesítik a sofőrt és a mentőket, annál előbb érkezhet meg a segítség – írták. 

A szervezetek hangsúlyozták: ha valaki rosszul lesz egy tömegközlekedési eszközön,

A BKK és az OMSZ javasolja az ÉletMentő és a SzívCity applikációk letöltését is, ugyanis az alkalmazások használata megkönnyíti és felgyorsítja a segélynyújtás folyamatát. Lényeges, hogy az utasok merjenek segíteni egymáson, akár a félautomata defibrillátor használatától se tartsanak, vészhelyzetben csak kövessék a hangosan beszélő készülék utasításait, hiszen baj esetén minden perc számít – írták. 

A két szervezet emellett a közeljövőben a járatokon és a megállókban plakátokon, illetve a társaságok közösségimédia-felületein mutatja be a segélynyújtás fázisait annak érdekében, hogy a közlekedők minél hamarabb és minél szakszerűbben tudjanak segíteni társukon.

A BKK és az OMSZ már több lépést tett a szorosabb kapcsolat kialakításáért. A BKK idén év elején vezette be, hogy a járművezetők és a forgalomirányító diszpécserek kiírhatják a járművek kijelzőire a Mentőre vár feliratot. Ezzel nemcsak a mentők munkáját segítik, hanem az arra járók figyelmét is felhívják a vészhelyzetre.

Rovatok