Index Vakbarát Hírportál

Bayerezésbe fulladt az önkormányzati bérlakások megvásárlásának ügye

2021. november 9., kedd 13:50 | aznap frissítve

Az Alkotmánybíróság észrevételei nyomán kedden tárgyalta az Országgyűlés a lakástörvény műemléki védettségű önkormányzati bérlakások elidegenítéséről szóló részének módosítását. A taláros testület júliusban azt kifogásolta, hogy a Böröcz László képviselő által jegyzett módosító javaslat rendkívül kedvezményes vételi jogot biztosított volna azoknak a bérlőknek is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló, műemléképületben lévő lakást. 

Az előterjesztő által az alkotmányossági kritériumokhoz hozzáigazított, átdolgozott változat szerint azok, akik 25 éven belül, de legalább öt éve egyedi döntés alapján bérlakást kaptak, azok kedvezmény nélkül, azaz a forgalmi érték 100 százalékáért, de részletfizetéssel megvásárolhatják lakott bérleményeiket. 

AKIK 25 ÉVEN BELÜL, DE LEGALÁBB ÖT ÉVE CSERELAKÁS FEJÉBEN JUTOTTAK ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSHOZ, AZOK AZ AKTUÁLIS FORGALMI ÉRTÉK 35, 50 SZÁZALÉKÁT MEGFIZETVE VÁLHATNAK TULAJDONOSSÁ.

Itt a vételár kedvezményének mértékéről az önkormányzat dönthet a csere alapjául szolgáló ingatlan forgalmi értéke alapján. Cégek és spekulánsok nem vásárolhatnak ingatlant a budai várban.

A kormányoldal szerint az egész módosítás azt a méltatlan helyzetet orvosolja, amit az 1993-94-95-ös lakásprivatizáció okozott, abból ugyanis  a jellemzően budai várban lévő –, műemléki bérlakásokban élőket kizárták. Most őket hozná helyzetbe a kormányoldal.

Meg a Bayer Zsoltot

Ez az akkor okozott jogsérelem azonban azok esetében nem áll fenn, akik 25 éven belül, cserével szereztek budavári önkormányzati ingatlanra bérleti jogot  az ellenzék  szerint

Az ő esetükben nincsen semmilyen erkölcsi indok, és hozzáteszem, szerintem jogi indok sem arra, hogy ők kedvezményesen kaphassák meg ezeket a lakásokat

– érvelt a vitában Arató Gergely (DK). Az LMP képviselője, Csárdi Antal ennél is tovább ment azt állítva, hogy a mostani változat még mindig alkotmányellenes, mert 25 éven belüli bérleti jog szerzésénél az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a vételár az ingatlan értékével azonos kell, hogy legyen. Csak azoknak kellett volna lehetővé tenni a vásárlást, akik a '90-es évek lakásprivatizációjából akkori bérlőkként kimaradtak. Itt azonban 

azoknak a Bayer Zsoltoknak a kiszolgálásáról van szó, akik egy faházért cserébe 100 millió forintot meghaladó értékű ingatlan bérleti jogához jutottak hozzá. Milyen hátrány érhette Bayer Zsoltot, aki talán egy 10 millió forint értékű vidéki faházat cserélt el egy budai ingatlan bérleti jogára?

Ő most 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhat, azaz 50 millió forintos ajándékot kap az államtól a rendszer kiszolgálójaként – szögezte le Csárdi.

Az egyre személyeskedőbb vitában a politikai alapú osztogatás vádját azzal utasította vissza Böröcz, hogy megemlítette, az I. kerület alpolgármesterei, a  momentumos Gelencsér Ferenc és a DK-s Csobánczy Gábor is így vásárolhatja meg a bérleményét. A fideszes képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a hivatkozott csereügyletekhez az önkormányzatnak szinte semmi köze nem volt. Azok két egyenrangú fél magánjogi szerződései voltak, azt az önkormányzat befolyásolni soha nem tudta, csupán jóváhagyta. 

bérlakások eladása előtt egyébként már jóval korábban, a vonatkozó törvény 2013-as módosításával megnyílt az út az önkormányzatok számára, ám Budavár Önkormányzata ezzel a lehetőséggel - a status quo fenntartása miatt - sem Nagy Gábor Tamás vezetése idején, sem később, V. Naszályi Márta polgármestersége alatt nem élt, nem rendezte a helyzetet - mondta az Indexnek Böröcz László.

Budavár önkormányzata érdeklődésünkre azt válaszolta, a törvénymódosításban leginkább az egyoldalú vételi jogot kifogásolja, ami miatt az önkormányzatnak nincs beleszólása, hogy melyik lakást akarja eladni. Ennek következtében előfordulhat, hogy olyan lakásától is féláron-harmadáron meg kell válnia, amiben csak hat éve lakik egy adott bérlő.

A cserével bérleti joghoz jutott bérlők esetében tehát az egyoldalú vételi jogon túl nem tartjuk indokoltnak és alkotmányosnak a 35-50% közötti vételárat, mert ez jelentős kárt okoz az önkormányzat számára.

A Böröcz-féle jogszabályt már nem akarják tovább reparálni, hanem teljesen új javaslatot nyújt be Csárdi Antal képviselő. Ez az I. kerület álláspontját is tükrözi majd.

A lakások és helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítésük egyes szabályairól szóló, illetve a nemzeti vagyonról szóló törvények módosításának zárószavazásán a jogszabály minősített (2/3-os) rendelkezéseit 135 igen, 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül-, az egyszerű többséget igénylő részek módosítását 134 igen, 53 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a parlament.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok