Index Vakbarát Hírportál

Itt a bizonyíték a Városháza eladási szándékára

2021. november 9., kedd 18:03

Kedden délután a vasárnapihoz hasonlóan rejtélyes címről érkezett videó több szerkesztőségbe, így az Indexhez is. Ismét az Anonymus-maszkot viselő alak jelentkezett be, aki azt ígérte, ezúttal egyértelmű bizonyítékot ad arra, hogy bizonyos üzleti körök elkezdtek dolgozni a Városháza eladásán. A videón lejátszott hangfelvételen a tervezett adásvétel előkészítéséről négy férfi beszélget, köztük Barts Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Korábban Karácsony Gergely főpolgármester cáfolta az Index információját, miszerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök megtették az első lépéseket a főváros legértékesebb ingatlana, a Városháza eladása érdekében. A vasárnap is jelentkező, Anonymus-maszkos alak újabb rejtélyes videót küldött a sajtónak, amelyben minden kétséget kizáróan az hallható, hogy az érintettek a Városháza értékesítésének előkészítéséről beszélgetnek.

Amit bemutatnék, az az, hogy ez volt az az anyag, amit a kabineten én bemutattam. Arról beszélünk, ami a régi Városháza épülete. És az előtte lévő, tehát a telek teljes egészében, ami a projektben van. Ez 4,7 hektár, amiből 3,9 hektárt eladnánk, és nyolcezer négyzetmétert megtartanánk

– kezdődik a hanganyag, amelynek szereplője nemcsak arról beszél, hogy eladnák a Városházát, hanem arról is, hogy az elképzelés megjárta a kabinetet, tehát Karácsony Gergelynek ismernie kell. A felvétel így folytatódik:

A tűzoltóság épülete az, és annak az elhelyezése, azt az új épületbe lehet tenni. Tehát az már egy alku lehet az adásvételnél, hogy a tűzoltóság telke, az megy az eladásba, és a tűzoltóságot tehermentesen adjuk el. Nincs benne a tűzoltóság. A tűzoltóság benne lesz az új épületben.

Ezután lehull a lepel a beszélő kilétéről, a hanganyag ugyanis bemutatkozással folytatódik:

Ugye a bemutatkozásnál nem mondtuk el, hogy ki kicsoda. Már hogy bemutatkoztunk, hogy Barts Balázs vagyok, de ugye a Gyulát meg Zsoltot ismerem

– halljuk. Kiderül tehát, hogy az egyik szereplő nem más, mint Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója.

Mint ismert, a Northern Rock Kft. szerződést kötött a Beák és társa ingatlanirodával a városháza értékesítésére. A főpolgármester tagadta, hogy ez bármit is bizonyítana. Karácsony Gergely azzal érvelt, hogy

ingatlanközvetítőt a Fővárosi Önkormányzat nem alkalmaz ingatlanok értékesítésénél, azokat a saját, százszázalékos tulajdonú vagyonkezelője bonyolítja le.

A most nyilvánosságra került felvételen éppen ennek a cégnek (Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.) a vezetője mutatkozik be, és tárgyal a Városháza-projektről. A bemutatkozásnál említett másik férfi minden bizonnyal az a Berki Zsolt, aki a Városháza feltételezett eladására szerződő Northern Rock Kft. tulajdonosa. Az Anonymus-maszkos alak által közzétett felvételen említett harmadik férfi feltételezhetően Gansperger Gyula, aki egy korábbi, szintén rejtélyes módon, titkosított e-mail-címről küldött hanganyagon arról beszélt, hogy Berki Zsolt segített neki elintézni egy ingatlanvásárlást a fővárosnál.

Erre Karácsony Gergely úgy reagált Facebookon:

Egészen szánalmas, hogy a Városháza nem létező eladása után most egy olyan ingatlanértékesítésen pörög a lakájmédia, ami Tarlós István ideje alatt indult, ahol a vevő a NER-hez ezer szállal kötődik, amelyet a fideszes bizottsági tagok és a budafoki fideszes városvezetés is támogatott – teljes joggal, hiszen minden szempontból átlátható és korrekt volt.

Nos, az újabb hangfelvétel bizonyítja, Gansperger Gyula és Berki Zsolt is kötődik Barts J. Balázshoz, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjéhez, egy asztalnál ülnek vele, és ingatlanprojektekről tárgyalnak a társaságában.

Három dátum

A szereplők beazonosítása után szóba került a Városháza udvarára tervezett közpark is.

Ha mi döntenénk, akkor így csinálnánk, de ugye van itt, van itt három kib***ott dátum. ’22-ben parlamenti választás, ’23-ban százötven éves lesz Budapest, és ’24-ben meg önkormányzati választás. Hát ki az a barom, aki megcsinálja a homlokzatot itt, aztán mélygarázst épít, aztán parkot csinál, aztán elkezd építeni?

– halljuk Barts J. Balázs hangját.

Mire a beszélgetés negyedik, meg nem nevezett szereplője – aki feltehetően a potenciális vevőt képviseli – visszakérdez:

Azért csinálunk egy közparkot, hogy egy év múlva szétromboljuk?

Nem. Azért csinálunk egy közparkot, mert megígértük, hogy csinálunk közparkot

– hangzik a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója válasza, majd azt halljuk, hogy egy másik, Gansperger Gyuláéra emlékeztető hang közbeveti:

Nem a saját pénzéből csinálják.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy Karácsony Gergely hétfőn bejelentette: ötletpályázatot írnak ki a Városháza udvarának közparkká alakítására. A főpolgármester ekkor arról beszélt az újságíróknak, hogy ez is bizonyíték az elmúlt héten szárnyra kelt hírek hamisságáról a Városháza eladásával kapcsolatban.

De akkor mi lesz a parkkal?

A hangfelvétel utolsó részében Barts J. Balázs a következőket mondja:

Én azt tudom mondani, hogy a szerzői jogra hivatkozva meg tudom kerülni a közbeszerzést. Akkor villámgyorsan csináltatok velük erre egy tervet. Amit villámgyorsan megközbeszereztetek, hogy mire parkot kell itt építeni, addigra már alatta legyen 250 parkoló. Pillanat. És akkor, hogyha eljutunk idáig, ha a kiírás már úgy szól, a parkkiírás, hogy a két elképzelt szárny helyére ne kerüljön fa és semmi. Tehát mint későbbi terület álljon rendelkezésre. És ha mindez megépül, akkor utána itt, ezen a sarkon meg lehet építeni az új Városházát. Tudod organizálni a többi területről, persze a parkot szétcseszed, az egy másik kérdés. Azért van ez ’24-ben egy ilyen mondás, hogy akkor kiderül, hogy van-e kellő bátorság, vagy sem.

Újabb rejtélyes videót küldött az Anonymus-maszkos alak a Városháza tervezett eladásával kapcsolatban

Az elhangzottakból – amennyiben abból indulunk ki, hogy a felvétel valódi – kiderül, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója a Városháza telkének térképe fölött mutogatva tárgyal a lehetséges vevővel, és arról győzködi, hogy a Városháza park kialakítása ne zavarja, mert az csak ideiglenes, és a segítségével elő tudják készíteni a projektet, hogy 2024-ben, amikor politikailag kevésbé kellemetlen, úgy adhassák el a Városházát, hogy az új tulajdonosa kibővíthesse és magáncélra hasznosíthassa.

Frissítés: Reagált a főváros

A kedd délután megjelent videóban elhangzottakról megkérdeztük a Városházát és a főváros vagyonkezelőjét is. A következő kérdésekre kértünk választ a fővárostól:

– Barts Balázs állítása ellenére, miszerint a kabinet elé terjesztette elképzeléseit, továbbra is fenntartja-e Karácsony Gergely, hogy nem tudott a Városháza eladásának tervéről?

– A főpolgármester tájékozódott-e egyáltalán a Városháza eladása kapcsán megjelent első cikkünk kapcsán az ügyben, és, amennyiben igen, kitől és mit kérdezett meg?

– Érez-e politikai felelősséget a főpolgármester amiatt, hogy ilyen üzelmek folynak a fővárosi vagyonkezelőnél?

– Az új információk fényében tervez-e a hatóságokhoz fordulni Karácsony Gergely?

– A helyén maradhat-e Barts Balázs azok után, ami elhangzott a ma nyilvánosságra hozott beszélgetésen?

Kérdéseinkre konkrétan nem válaszolt Budapest Főváros Önkormányzata. Mindössze a alábbi közleménnyel reagáltak:

A Fővárosi Önkormányzat nem kívánja értékesíteni a Városháza ingatlanát

A mai napon a sajtóban megjelent hangfelvétellel kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzat nyilvánosságra hozza a Városháza rövid-, közép- és hosszútávú fejlesztési lehetőségeiről készített döntéselőkészítő tanulmányt.

A Városháza ingatlana mint Budapest egyik ikonikus épülete a város szívében található, azonban sem műszaki állapota, sem használata nem felel meg a 21. század követelményeinek. Éppen ezért tartotta fontosnak a főváros vezetése, hogy szülessen egy olyan döntéselőkészítő tanulmány, amely minden lehetőséget átgondolva a döntéshozók elé tárja a szóba jöhető lehetőségeket annak érdekében, hogy azok megalapozott, jogszerű döntést hozhassanak. A Budapest Főváros Vagyonkezelő által készített döntéselőkészítő tanulmány ennek megfelelően vette számba a Városháza ingatlanának lehetséges rövid távú, középtávú és hosszú távú fejlesztési lehetőségeit, azok hozzávetőleges bevételeinek és költségeinek becslésével. Ahhoz, hogy ezek a hozzávetőleges becslések rendelkezésre álljanak, értelemszerűen piaci konzultációkat is folytatni kellett.

A döntéselőkészítő anyag ( https://tinyurl.com/h47fats2) is arra tesz javaslatot (41. oldal), hogy – a különböző lehetőségek előnyeinek és hátrányainak mérlegelése alapján – a Városháza ingatlana maradjon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában. A Főpolgármesteri Kabinet 2020. november 26-i ülésén ezzel egyetértett.

A Fővárosi Önkormányzat egyebekben a döntéselőkészítő tanulmányban javasolt fejlesztések előkészítését megkezdte, így a Budapest Galéria elhelyezését, a Merlin Színház üzembe helyezését, a Károly körúti homlokzat felújítását és a Városháza park tervpályázatának kiírását. Ezek a fejlesztések is mutatják, hogy nemhogy döntés nem született a Városháza értékesítéséről, de arra szándék sincsen. A Városháza megújítása és köztulajdonban tartása iránti elkötelezettségen a lakájmédia hazugságai sem fognak változtatni.

(Borítókép: A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal 2017. október 7-én. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok