Index Vakbarát Hírportál

Húsz év fegyház a 28-as villamoson gyilkoló férfinak

2021. november 10., szerda 17:31

Megszületett az elsőfokú ítélet a 28-as villamoson történt emberölés ügyében. A gyilkossággal gyanúsított férfi szerint véletlenül esett a késbe egy férfi, aki a helyszínen meghalt. A bíróság nem értett ezzel egyet, írta a hvg.hu.

A háromfős társaság tagjai egy középkorú férfibe kötöttek bele, majd egyikük szíven szúrta.

Elítélte a Fővárosi Törvényszék a villamoson történt emberölés vádlottjait. A bíróság az elsőrendű vádlottat mint tettest húsz év fegyházbüntetésre ítélte (feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül), a másodrendű vádlottra pedig – aki bűnsegédként vett részt a bűncselekmény elkövetésében – nyolc év hat hónap börtönbüntetést szabtak ki első fokon. Harmadik társukat, egy nőt két év – négyévi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték bűnpártolás miatt.

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett az első- és másodrendű vádlott esetében, védőik enyhítésért.

Rovatok