Index Vakbarát Hírportál

Öt magyar konzorcium a Nyugati átépítésére pályázó legnevesebb tizenöt között

2021. november 10., szerda 18:29 | aznap frissítve

Október 19-én írt ki nyílt nemzetközi építészeti tervpályázatot a Budapesti Fejlesztési Központ a Nyugati pályaudvar és környezete megújítására. Az Index úgy értesült, hogy a harminchat, pályázatot beadó cég nem hivatalos előminősítése után a legnevesebb tizenöt közé öt, magyar érdekeltséggel rendelkező konzorcium is bejutott.

A szűkített keretbe olyan komoly referenciákkal jutottak pályázók, mint a bécsi főpályaudvar, a pekingi déli pályaudvar, a londoni Waterloo pályaudvar vagy a rotterdami központi pályaudvar.

A mezőny meglehetősen erős: az olasz, osztrák, brit, spanyol, francia, holland, német és svájci pályázók között azonban ott találtuk a szakma tekintélyes magyar képviselőit is. 

A Nyugati pályaudvar teljes tervezési területe 44 hektár, ebből megközelítőleg 17 hektár gyalogosköztér és új zöldterület, 23,5 hektár pedig barnamezős fejlesztési terület. Maga a műemléki védettségű Eiffel-csarnok 14 ezer négyzetméter, ezt közösségi térré kell áttervezni.

Amint arról korábban írtunk, a vágányok egy része a felszín alá kerül, tehát a tervezési feladat a 19 ezer négyzetméter alapterületű vasúti mélyállomás peronfelületeinek megtervezésére is kiterjed. Az összes épület szintterülete nagyjából hatvanezer négyzetméter.

November 22-én kezdődik a tervezési időszak, ekkor hívják meg hivatalosan a pályázókat, december 3-án lesz az érdekeltekkel a helyszín bejárása. A pályaműveknek 2022. március 1-jéig kell beérkezniük, eredményhirdetés március 31-én lesz.

A pályázatokat elbíráló zsűri elnöke Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, alelnöke pedig Vitézy Dávid, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. A fejlesztés a korábbi információk szerint tizenkét év múlva válhat kézzelfogható valósággá.

Rovatok