November 19-től lesz látogatható az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár Budapesten, de a járványhelyzet miatt csak védettségi védettségi igazolvánnyal lehet belépni a területre – közölte a Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.
Faix Csaba az InfoRádiónak elmondta, hogy a 43 napon át tartó vásárt egy „nagyon ízléses” kerítéssel veszik körbe, hogy be tudják tartatni ezt a rendelkezést. A térre három, a zsúfoltabb napokon négy bejárat lesz. Ezeken a pontokon a védettségi igazolványt és egy személyes azonosító okmányt kell felmutatni.
Minden budapesti kerületi lapban, valamint az agglomerációban található újságokban is jelentek meg a vásárról hirdetések egy-egy forraltbor-kuponnal, és az idei évben azt is előírták a vendéglátósoknak, hogy 1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálniuk.
A vásáron számítanak turistákra is, és több programmal készülnek, például december 6-án a finn Mikulás látogat a Vörösmarty térre.