Index Vakbarát Hírportál

Jóval 8000 felett maradt az új fertőzöttek száma, meghalt 116 beteg

2021. november 12., péntek 09:06

Az elmúlt napon Magyarországon 8370 új fertőzöttet azonosítottak, meghalt 116 beteg – derült ki a kormányzati tájékoztató portál hétfőn közzétett összesített adataiból. Mint kiderült, a kórházban kezeltek tíz százaléka van lélegeztetőgépen.

Egy nappal korábban 8394 új fertőzöttet jegyeztek fel, meghalt 132 beteg. Kórházban 4990 koronavírusos beteget ápoltak, közülük 488-an voltak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 986 727 fő volt, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1,475 millióan pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az egyre növekvő járványadatok miatt a szakemberek és a kormány is azt javasolja mindenkinek, hogy vegye fel a koronavírus elleni vakcinát, ennek érdekében oltási akcióhetet is terveznek november 22. és november 28. között. Az oltási akcióhéten a kórházi oltópontokban időpontfoglalás nélkül lehet majd felvenni a vakcinát.

A szakemberek ezenkívül azt állítják: a harmadik oltás jelentősen csökkenti a kórházba kerülés és a halálos kimenetelű megbetegedés esélyét. A második oltás után négy hónappal a harmadik oltást is fel lehet venni Magyarországon, a szakemberek szerint érdemes élni a lehetőséggel.

A súlyos járványhelyzet miatt a kormány november 1-jétől korlátozásokat vezetett be:

A koronavírus delta-variánsa miatt egyre rosszabb a helyzet az európai országokban is. Azt, hogy ott milyen szabályok és szigorítások lépnek érvénybe a járvány miatt, az Index folyamatosan frissülő hírösszefoglalójából megtudhatja.

Rovatok