Index Vakbarát Hírportál

Gyermekvédelmi népszavazás: két kérdést jóváhagyott a Kúria

2021. november 12., péntek 06:02

A Kúria csütörtökön két újabb kérdést hagyott jóvá a Fidesz által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazáson, amelyet a pedofiltörvény elfogadása után kezdeményeztek.

Az NVB július végén a népszavazásra javasolt kérdések közül mind az ötöt hitelesítette, ezt követően azonban több magánszemély és civil szervezet is a Kúriához fordult azokkal kapcsolatban. Ezek közül két kérdést most jóváhagyott a testület:

A döntés jogerős. Korábban a Kúria már egy kérdést jóváhagyott, vagyis a mostani kettővel együtt ötből három kérdésre igent mondtak. Egy kérdést azonban elutasítottak. Az utóbbi döntést a kormány annak ellenére is megtámadta, hogy a határozatban az áll: „A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.”

Emellett egy másik kérdésről (Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?) a Kúriának még döntenie kell.

Nemrég az is kiderült, hogy a népszavazást akár a jövő évi parlamenti választásokkal együtt is meg lehet tartani

(Via Népszava)

Rovatok