Alig egy éve jelent meg A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című munkája, ami most már angol nyelven is olvasható, nemrégiben amerikai konzervatívoknak mutatták be az Egyesült Államokban. Miért lehet a könyv tartalma fontos az amerikaiak vagy az amerikai politikai körök számára?

Jól hangzana, ha azt tudnám mondani, hogy az én könyvem az igazán fontos az amerikaiak számára, de ez nem fedné a valóságot. Persze a könyv hátoldalán található külföldi ajánlások – Tucker Carlson, Rod Dreher, Tibor Fischer, John O'Sullivan, Ryszard Legutko – biztos számítanak valamit. Valójában azonban Magyarország fontos az amerikai konzervatív körök számára.

Miért?

Azért, mert az amerikai jobboldal – különösen Donald Trump elnöki ciklusának vége óta – válságban van. Keresi a kiutat. Számukra Magyarország abszolút pozitív példává vált az elmúlt években. Kíváncsiak ránk. Kicsi ország vagyunk, nincs nagy hadseregünk, gazdasági erőnk nem jelentős, de abból a szempontból érdekesek vagyunk, hogy tizenegy éve van egy konzekvens stratégiai vízió mentén működő jobboldali-konzervatív, kereszténydemokrata kormányzatunk, amely valódi alternatívája a liberális mainstreamnek, és még ráadásul sikeresek is vagyunk. Ez egy olyan kombináció, amely még ennek a nagyon komoly országnak a konzervatív köreiben is felkelti a figyelmet: Magyarország úgy tud egy konzekvens jobboldali vízió mentén működni a 21. században, hogy megkérdőjelezhetetlenek az eredményei.

Melyek ezek az eredmények?

Amerikából is látszik az a jelentős gazdasági növekedés, amelyet az országnak a koronavírus ellenére sikerül ebben az évben produkálnia. Látszanak az egyéb makrogazdasági mutatókban immár egy évtizede megjelenő pozitív trendek: magas foglalkoztatottság, alacsony munkanélküliség, emelkedő bérek, csökkenő adók, stabil államháztartás. Az is látszik, hogy a jó gazdasági eredmények hasznait a számunkra fontos, megvédendő és megerősítendő társadalmi folyamatok támogatására fordítjuk. Európában a legtöbbet mi költjük családtámogatásra, sokat fordítunk lakáshoz jutásra, beruházásokra és versenyképességi fordulatra. A házasságkötések száma nő, a válások és az abortuszok száma csökken, a termékenységi ráta emelkedik, az infrastruktúra fejlődik. Az elefánt-kisegér viszonyrendszer továbbra is fennáll – a félreértések elkerülése végett: természetesen mi vagyunk a kisegér –, ugyanakkor szívesen tanulnak tőlünk.

Visszatérve a könyvéhez, ahogy említette, az angol nyelvű kiadáshoz ajánlót írt a közelmúltban Magyarországon járt Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője is. Ezzel kapcsolatban a közösségi oldalán azt írta, Tucker Carlsonnak átment az üzenet, és ez azt jelzi, hogy titkon vállalt nagyobb ambíciója sem kilátástalan. Mire gondolt?

A könyv nem csak arról szól, hogy a magyar kormány mit csinált az elmúlt tíz évben. Az első fejezetek lényege inkább az, hogy hogyan lehet és kell politikai stratégiát alkotni. Egy ország sikerességének nincs univerzális modellje. Minden országnál számít a geopolitikai környezet, a földrajzi adottságok, a történelem és a szociokulturális háttér. Ezek mentén kell minden országnak saját magának megtalálnia a siker receptjét. Nagyon nehéz intellektuális munka, hogy egy adott ország elitje rájöjjön erre, és ne kívülről próbáljon trendinek látszó mintákat importálni. Ilyen értelemben tehát nemcsak Magyarországról szól a könyv, hanem általában tud egyfajta sorvezetőt adni valamennyi hasonszőrű gondolkodó számára.

Amerikai körútján konzervatívokkal találkozott és beszélt, de milyennek jellemezhetőek a magyar–amerikai kapcsolatok a Biden-adminisztrációval?

A bilaterális kapcsolatok jók, stratégiai távlatból nézve alapvetően nincs gond velük. A katonai együttműködés kifejezetten erős. Jelen pillanatban az amerikaiakra szorulunk, hogy megvédjenek minket – ez egész Európára nézve igaz. Mi azonban szeretnénk a saját védelmi képességeinket erősíteni, ebben pedig kéz a kézben járunk, és éppen ezért szívesen részt veszünk az összes NATO-műveletben is. A gazdasági együttműködések kiválóak. A tavalyi évben ideérkezett amerikai befektetések teremtették a legtöbb munkahelyet. Donald Trumppal jól megtaláltuk a közös hangot, mert ő nemzeti alapon gondolkodott, és egymás nemzeti érdekeit tiszteletben tartva lehetett kölcsönös megállapodásokat kötni.

Ők a világmegváltó terveiket és a progresszív politikai elképzeléseiket megpróbálják a szövetségeseiknél is érvényesíteni. E tekintetben sajnos nem tudunk úgy teljesíteni, ahogy ők szeretnék, sőt nem is akarunk. Ez okoz politikai konfliktust. Éppen ezért megvan a reális esélye annak, hogy kifejezetten aktívan fognak dolgozni a jövő áprilisi kormányváltás érdekében. Persze szomorú lennék, ha valóban így lenne, mert azt gondolom, még egy nagy birodalomban is kell annyi belátásnak lennie, hogy inkább egy stabil szövetséges, akivel lehet kölcsönösen tolerálni az ideológiai különbségeket, és más alapokon együttműködni, mint az instabilitás és a káosz, ami baloldali siker esetén várható.

Az amerikai és a brit konzervatívok rendszeresen vendégeskednek és előadnak Magyarországon, illetve a karmelita kolostorban is megfordulnak a miniszterelnöknél. Miként illik ez abba a stratégiába, hogy a kormány egy új európai jobboldal felépítésében érdekelt?

Az angolszász világ egy komoly vezető kultúra, intellektuális erőközpont, ami úgy is igaz, hogy sokan beszélnek arról, hogy immár nem a felívelő, hanem – mondjuk úgy – stagnáló periódusát éli. Magyarország azonban a Nyugat része, komoly angolszász nyitottsággal, így kézenfekvő jó kapcsolatokat ápolni velük. Ugyanakkor a mostani, világrend nélküli világrendben, amikor a tartóoszlopok megbillentek, és a geopolitikai tektonikus mozgások rendkívüli erejűek, különösen fontos, hogy a hagyományosan is egyensúly tartására törekvő magyar külpolitika minden irányba nyitott legyen.

Kis országként egészen egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem értjük egy nagy szereplő mozgásának a lényegét, vagy nem biztosítjuk be magunknak, hogy mindegyik nagy szereplő megértéssel és nyitottsággal forduljon irányunkba.

Nyilvánvaló a szoros szövetség és a barátság a lengyel, az olasz, illetve a francia politikai erőkkel. Mikor várható, hogy érdemben ezekből a kapcsolatokból megszülessen egy új európai jobboldali formáció?

Messzebbről kezdenék: az például egy klassz dolog, hogy a francia politikában a jobboldal legtöbb komolyan szóba jöhető elnökjelöltje és a regnáló államfő számára is fontos, hogy Magyarországgal, illetve a V4-szövetséggel jó és élő kapcsolatot ápoljon. Ez jó jel, felértékeli a térséget.

De az ilyen viszonyrendszerekből mikor jöhet létre a magyar kormány által szorgalmazott jobboldali politikai tömörülés?

Nem kerget a tatár. Lement a német választás, és a német jobboldal most újrarendezi magát, úgy néz ki, hogy ellenzéki pozíció jut nekik. Ez alapvetően meghatározza a jövőt. Az utolsó pillanatig reménykedem benne, hogy rá fognak jönni, a baloldal felé csúszás következményeként vesztették el a választásokat. Feladták a jobboldali értékeket. Ez történt Berlinben, és ez történt az Európai Néppárttal is Brüsszelben. Ha Berlinben rájönnek, hogy ez hiba volt, akkor ez a megvilágosodás el fog érkezni Brüsszelbe is. Az is lehet persze, hogy továbbmennek ebbe az irányba, és bármennyire is öngyilkos stratégiának tűnik számunkra, így nem fogunk tudni pártpolitikai alapon együttműködni.

Jövő héten lesz a magyar állam karakteréről szóló tanulmánykötetünk bemutatója Berlinben, amit a híres Springer Kiadó adott ki, talán akkor már személyesen is jobban fogom látni a mozgást. Most a háttérmunkának, a szövetségépítésnek van itt az ideje. Az biztos, hogy az európai politikában a jobboldalt hagyományosan évtizedek óta képviselő erők balra tolódtak, és a helyükön felszabadult egy tér, ahol jelenleg szétaprózódott erők foglalnak helyet. Ezeket az erőket előbb-utóbb egységesíteni kell.

A kormány a szuverenizmust és a birodalmi törekvéseket állítja szembe egymással. Utóbbit képviselné az Európai Unió?

A brüsszeli elit mindenféleképpen. Van egy félreértés: sokan egy adottságnak tekintik az Európai Uniót, pedig komoly feladat az egyben tartása. Gondoljunk bele abba, hogy több ezer éve élnek emberek az európai kontinensen, de csak hetven éve létezik az unió. Nem szükségszerű a léte. Ezért ha szeretnénk megtartani, márpedig mi szeretnénk, akkor küzdeni kell érte. Az európai integráció története pedig azt tanítja, hogy az összes válságot és konfliktust mindig kompromisszummal, kölcsönös megértéssel lehetett lezárni. Ennek van egy intézményi oldala is. Tehát az unió csak akkor működik jól, ha a főbb intézményei, mint az Európai Bizottság, az Európai Parlament vagy például az Európai Unió Bírósága a szerepe szerint jár el.

Az Európai Bizottság nem semleges bürokrata, hanem politikai alapon működő szervezet, a parlament többsége nem az állampolgárok problémáival foglalkozik, hanem a progresszív őrültségek kikényszerítésével van elfoglalva, miközben a Bíróság egyre kevésbé képes megvédeni a jog alapján az unió és a tagállamok közötti egyensúlyt. Ennek így nem lesz jó vége, gyakorlatilag permanens intézményi válságot okoz az a kulturális hidegháború, amit a liberális szereplők próbálnak az uniós intézmények felhasználásával folytatni mindenki más ellen.

Ha ez az intézményi válság nem korrigálható, van olyan opció, hogy Magyarország elhagyja az Európai Uniót?

Ez a politikai fantazmagória terepe. Most nem is ez a komoly kérdés, hanem hogy a közép-európai országok képesek-e komoly befolyást gyakorolni Európa jövőjére nézve. Ez a tét. A magyar kormány azt mondja, hogy igen, együtt képesek vagyunk erre, és ennek megfelelően kell megszerveznünk a saját érdekérvényesítő képességünket. Az Európai Uniónak fenn kell maradnia, fenn kell tartania a vívmányait, ez pedig nem lesz könnyű. Erre mondta a miniszterelnök, hogy ha szét is esik az Európai Unió, mi ott leszünk az utolsók között, és tartjuk a gerendát. Nem hálás szerep, jobb lenne, ha inkább megfogadnák a javaslatainkat.

Miniszterhelyettes, államtitkár, a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumi elnöke. Mind befolyással jár. Mit gondol, minek köszönhető, hogy az elmúlt három évben ilyen gyorsan felemelkedett a politika csúcsára?

Tudom, hogy furán hangzik, de ettől még igaz, hogy nincs igazán politikai ambícióm, még úgy sem, hogy most a politikában dolgozom. Engem mindig az intellektuális kérdések, a tanítás, a könyvírás, a nagy viták érdekeltek. Nagyon örülök annak, hogy olyan közegekben mozoghatok – karmelita, MCC, egyetemek – ahol rengeteg ilyen jellegű inspiráció ér. Tulajdonképpen most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy miközben a politikában dolgozom, közben ezekkel a kérdésekkel is foglalkozhatok.

Augusztus huszadikán politikai igazgatónak nevezte ki maga mellé Orbán Viktor miniszterelnök. Ez egy bizalmi pozíció is. Ön szerint mivel érdemelte ki a miniszterelnök személyes bizalmát?

Erről nem engem kell megkérdezni. A miniszterelnök arra kért fel, hogy a tanácsadója legyek, illetve a tanácsadók munkáját koordináljam. Nekem az a feladatom, hogy a legjobb tudásom szerint minden információt összegyűjtsek és értelmezzek, olvassak és kutassak, értsem, hogy mi miért történik a körülöttünk lévő világban. Gondolom, hogy ez úgy működik, hogy ha ezt a feladatot jól látom el, az bizalmat ér, ha meg nem, akkor más feladat vár rám.

Hogy kell elképzelni egy munkamegbeszélést ön és Orbán Viktor között? Ön viszi az ötleteket, és a miniszterelnök kiegészíti azokat, kimondja a végső szót, vagy inkább a végrehajtásban, a szervezésben kell a szerepét látni?

Nekem az ötletelésben, az elemzésben, a döntések és a megszólalások előkészítésében van szerepem, persze másokkal együtt. Él egy hamis toposz a Fidesszel kapcsolatban, miszerint hierarchizáltan, vezérelvűen működik. Ez egyáltalán nincs így. Az érveknek igenis súlya van. Még fiatal vagyok, sokat kell tanulnom, sok esetben mások érvei jobbak, mint az enyémek, ezt el kell fogadnom. De az, hogy kinek az álláspontja érvényesül, a miniszterelnöké vagy valamelyik másik szereplőé, attól függ, hogy ki tud jobban érvelni. Egy pezsgő és rendkívüli módon élénk, szakkollégiumi karakterű, intellektuális döntéshozatali rendszer az, amelyben részt vehetek.

Orbán Viktor tehát ezeken az egyeztetéseken partner, adott esetben meggyőzhető, esetleg puhítható, vagy inkább az a fajta vezető, akinek mindenről határozott elképzelése van, és egy-egy döntésnél maga szabja meg a mozgásteret?

Fel kell kötni a gatyát, mert az a tapasztalat és éleslátás, amivel a miniszterelnök rendelkezik, nem egyik napról a másikra szedhető fel. Általában is érték, ha egy ember sok mindennel foglalkozik, sok mindenről olvas, és sok mindenről kialakít egy markáns véleményt, hát még akkor, ha olyan miniszterelnök az ember, aki nem kirakatbábuként tekint saját magára. Orbán Viktor nagyon sok esetben erős és határozott hipotézist alkot bizonyos kérdésekről, ami azonban szabad vita tárgya. A hipotézis aztán vagy megerősödik, vagy módosul, vagy megváltozik. Sok különböző kimenetel lehetséges.

Játsszunk egy kicsit – úgymond – kremlinológiát. A 2018-as választást megelőző két ciklusban két erős embert volt szokás említeni Orbán Viktor mellett: Rogán Antalt és Lázár Jánost. Előbbi a miniszterelnök kabinetfőnökeként továbbra is egyértelműen fontos pozíciót tölt be. Új megbízatásával egy új pillér jött létre Rogán Antal mellett, vagy hol helyezkedik el most hozzá képest a hatalmi hierarchiában?

Az én feladatom, hogy Gulyás Gergely miniszter úr munkáját segítsem, és a miniszterelnök úrnak adjak tanácsokat. A kormányzat epicentruma 2018 óta változatlan. Az akkori logika arra épült, hogy két politikai szereplő, Gulyás Gergely és Rogán Antal feladata a központi koordináció. Rogán Antal a kabinetfőnöki és a kommunikációs feladatok ellátásának a felelőse. Gulyás Gergely a többi kormányzati szereplő felé lát el közvetítő és szervező feladatokat. Az adminisztratív munkákra pedig van egy jó értelemben vett csúcsbürokrata, most Bordás Gábor tölti be ezt a pozíciót (2021. augusztus 1-jei hatállyal nevezték ki a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárává – szerk.). Ez a három ember a legfontosabb szereplője a miniszterelnök napi munkáját segítő csapatnak. Ebben semmi változás nem történt.

A „genderizmus” vagy az „LMBTQ-propaganda” elleni fellépés jó ideje beépült a kormányoldal szótárába, „woke-vírusról” is beszélt már Orbán Viktor. Ezek mind Nyugatról, az Egyesült Államokból importált ideológiai fogalmak. Megéri ezeket beemelni a magyar közéletbe úgy, hogy ezekkel új frontvonalakat is nyit a kormány?

Akar a fene új frontvonalakat nyitni! A gond az, hogy ezek a frontvonalak maguktól nyílnak meg, és nekünk védekeznünk kell. A nyugati világban hosszú évtizedek óta tulajdonképpen érdemi demokratikus politikai viták nélkül zajlottak le olyan változások, amelyek alapjaiban változtatták meg ezen országok karakterét, kultúráját, társadalmi és gazdasági rendjét. Mindez azonban nagyon sok ember számára csak mostanra vált nyilvánvalóvá, és most már nehéz ellene fellépni. Két kézenfekvő példa erre: tömeges migráció és genderérzékenyítés. Magyarországon ezt fordítva szeretnénk csinálni.

Ez mit jelent?

A magyarok először értesüljenek arról, hogy milyen trendek, narratívák, politikai törésvonalak vannak, mi a tét, és utána szabadon, demokratikus módon dönthessék el, hogy Magyarországnak milyen irányba kellene és milyen irányba nem kellene mennie. Ezt a politikát folytattuk a tömeges migráció esetében is, amire határozottan nemet mondtak, és ezt szeretnék az LMBTQ-propaganda ügyében is.

A mostani amerikai tapasztalataim közül is az az egyik legfontosabb, hogy ott jelenleg az a legégetőbb belpolitikai kérdés, hogy szabad-e kisgyerekeket, óvodásokat és kisiskolásokat LMBTQ-propagandával kötelező jelleggel érzékenyíteni az iskolákban. Miközben kiszorítják azokat a tanárokat, kutatókat és egyetemi embereket, akik szerint például csupán két nem – férfi és nő – létezik. Amerikában az egyszerű szülők, apukák és anyukák, illetve akadémiai emberek által vezetett politikai mozgalom tiltakozik leginkább ezen őrületek ellen, miközben látszik, hogy mindez lassan Magyarországra is begyűrűzik, mert a liberális média, a nemzetközi NGO-hálózatok és a baloldal be szeretné hozni ezt a történetet. Ezért kell ezzel foglalkoznunk.

Ezekben a kérdésekben ad tanácsokat a miniszterelnöknek?

Persze, de mindenki, aki nyitott szemmel jár, látja, hogy micsoda destruktív erő ez, amivel szemben fel kell lépni.

Az olyan kifejezéseket, mint a woke-vírus is, valaki Orbán Viktor figyelmébe ajánlja, vagy a miniszterelnök keresi az ihletet az amerikai közéletben?

Niall Ferguson brit történész számolt be arról, amikor Magyarországon járt, és találkozott Orbán Viktorral, hogy már a nyolcéves kisfia is arról beszélt neki, hogy lehet, hogy a koronavírus ellen már van vakcina, de a woke-vírus ellen még nincs. Ennek a neomarxista elképzelésnek az a lényege, hogy az emberek szinte kizárólag a bőrszín alapján határozzák meg magunkat, és ebben a logikában a legnagyobb elnyomó nem más, mint a fehér ember, akinek ezért bűnhődnie kell. Miközben Martin Luther King azért küzdött, hogy ne a bőrszín számítson, ma a woke-izmus hívei az ellenkezőjéért küzdenek, azaz a bőrszín alapján akarják kategorizálni az embereket.

Arra se számított senki sem, hogy egyik percről a másikra négyszázezer illegális bevándorló jelenik meg a déli határokon. Sajnos Magyarország is kénytelen megismerkedni ezekkel a borzalmasabbnál borzalmasabb fogalmakkal.

Ezekkel a fogalmakkal vagy úgy általában képes uralni a pillanatot a kormányoldal?

Ezt az elemzők dolga eldönteni. A kormány a kormányzással van elfoglalva. A koronavírus elleni gazdasági védekezésben segíteni kell a magyar embereket és vállalkozásokat. Ez a legfontosabb feladat. A kormány komoly intézkedéseket hozott, ezek közé sorolandó a 25 év alattiaknak adott adómentesség, a családi adó-visszatérítés és lakásépítési program, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, valamint a minimálbér-emelés is. Ezek mind a jövőről, a magyar emberek és vállalkozások megerősítéséről szólnak.

2010-ben a kormányváltás, 2014-ben a rezsicsökkentés, 2018-ban pedig a migrációtól való védelem volt a fő üzenet. Mi lesz a 2022-es választásra?

Nincs kolbászból a kerítés, senki nem állítja, hogy minden tökéletesen működik Magyarországon, sőt rengeteg munka vár ránk. Az elmúlt tizenegy év azonban azt bizonyítja, hogy Magyarország előre tud lépni. A baloldal ajánlata az, hogy a 2010 előtti világot kell visszahozni, azt az időszakot, amikor olyan politikát folytattak, amely csődbe vitt minket. Vagyis azt szeretnék, hogy az ország forduljon vissza. Ez szerintük rendkívül veszélyes ajánlat, amit nem érdemes elfogadni.

A fő üzenetet azért is kérdeztem, mert egyelőre a leghangosabb kampányüzenetnek a Gyurcsány Ferenccel való riogatás látszik. Tizenöt év telt el a 2006-as események óta, a Fidesz–KDNP tizenegy éve van kormányon, a Stop, Gyurcsány! elegendő üzenet lesz a 2022-es parlamenti választásra?

Bárcsak riogatás lenne! A baloldal totális félreértésben van, mert azt gondolják, hogy az ő gondjuk az volt, hogy a szavazóik széttartóak voltak, és ezt most megoldották az összefogással. Ez a helyzet teljes félreértése. Az ő gondjukat úgy hívják: Gyurcsány Ferenc és a 2010 előtti politika. Az a baloldal, amely ezzel nem tud leszámolni, hanem épp ellenkezőleg, a keblére öleli, annak számolnia kell ennek a politikai következményeivel. A magyar emberek többféleképpen gondolkodnak, máshogy látják a világot, de egy dolgot biztosan tudnak: 2006-ban egyszer már ígérgettek, majd hazudoztak nekik, aztán amikor ezzel szemben a szabad véleménynyilvánítás jogával élve tiltakoztak, akkor lovasrohamot vezényeltek ellenük. Majd akik ezt tették, azok később kitüntették saját magukat. Jól emlékszem, egyetemista voltam akkor, és az egész úgy hatott rám, mintha forró vízzel öntöttek volna le. „Ez a politika?” – tettem fel a kérdést.

Látta az Elkxrtuk című filmet?

Sajnos még nem láttam, de mindenképpen meg fogom nézni.

A kérdés az lett volna, hogy hány százalékban tartja valóságnak, illetve fikciónak a filmet, továbbá mi a véleménye Dobrev Klára filmbéli szerepéről és a szájába adott kijelentésekről.

Adok erre egy általános választ. Az én értelmezésem szerint művészi alkotásról van szó, ami valós eseményeken alapul. Amennyit én erről olvastam, az a legfontosabb üzenete, hogy hazugságra nem lehet politikát építeni. Ha valakinek a hatalom fontosabb, mint az ország szolgálata, az előbb-utóbb hazugságba, utána pedig erőszakba torkollik. Sok interjút olvastam a külföldi rendezővel, aki azt mondta, hogy nem magyar, hanem nemzetközi filmet csinált, amely ezt az univerzális történetet meséli el. A politika általános törvénye, hogy nem lehet hazugságra építkezni, vagy ha igen, akkor annak meg kell fizetni az árát.

Az jó, ha egy felfokozott hangulatú választási kampányban egy közelmúltban történt, fontos, valós eseményről olyan művészfilm készül, amelyben kifogásolható kijelentések hangzanak el…?

Nagyon jó, hogy ez a film elkészült. Beszélni kell róla…

Nem megtévesztő, nem adhat teret rossz értelmezéseknek?

Bocsánat, szerintem a művészi szabadságba ne szóljunk bele. Ennek keretében én örülök, hogy a jobboldal számára fontos filmek is elkészülnek. Remélem, hogy lesz második része is, mert a történet nem ér ott véget, ahol a film. Maguk a szereplők jelentkeztek be a második részre: október 23-a nincs a filmben, illetve nincs benne a 2008–2009-es összeomlás és 2021–2022 sem, amikor a 2010 előtti világ vissza akar kapaszkodni a hatalomba. Minél több olyan film készül, amely arról beszél, hogy mi, magyarok kik vagyunk, mi a történelmünk, hogyan alakult a politikai rendszerünk, és ebből milyen következtetéseket érdemes levonni a jelenre és a jövőre nézve, annál jobb.

Az ellenzéki előválasztáson elvérzett a Stop, Gyurcsány, Stop, Karácsony! kampány. Karácsony Gergely visszalépett, Dobrev Klára pedig alulmaradt. Mennyi ideig kellett gondolkodni a Stop, Gyurcsány, Stop, Márki-Zay! folytatáson?

Türelemmel viselem az ezzel kapcsolatos élcelődéseket, különösen a baloldali média részéről, csak nehogy aztán a valóság visszavágjon – előfordult már néhányszor. Ahogy én látom: a baloldal által megszervezett előválasztáson az egyik szereplő a katasztrofális kampányának és politikai teljesítményének köszönhetően az utolsó percben lekerült a színpadról, és a helyére egy másik szereplő állt, aki szintén a kezdetektől fogva részese volt a show-nak. Ez nem változtat azon, hogy miképpen néz ki mögötte a baloldalon kialakult összefogás, nem változnak a belső erőviszonyok. Voltak szép számmal olyan körzetek, ahol a nagy egyetértésben csak egy jelölt volt – ez azért inkább a népi demokrácia kategóriája.

Egyértelmű, hogy a 2010 előtti világ szeretne visszatérni a hatalomba, elég csak megnézni, hogy kiknek vannak a legerősebb pozícióik az összefogásban. Márki-Zay Péternek nincs pártja, ha hatalomra kerülne, nem egy jobboldali, hanem a 2010 előtti világ által irányított kormányzás lenne, ezt ő maga ismerte el. Az, hogy ezt a Fidesz-kormány elmondja a szavazóinak, a világ legtermészetesebb dolga.

Hollik István korábban még azt mondta, hogy Márki-Zay Péter nem nyerhet, mert nem Gyurcsány Ferenc embere. Egy meglehetősen puskaporos hangulatú előválasztási kampány után nyert Dobrev Klárával szemben Márki-Zay Péter.

Igen, de utána kötöttek egy paktumot, kiegyeztek. Ma a 21. század Magyarországán, a tizenöt évvel ezelőtt történtek és a gazdasági válság alatt történtek miatt jobboldali, polgári, kereszténydemokrata politikus nem egyezik ki Gyurcsány Ferenccel. Pont.

Szomorú hallani, hogy már arról beszél, hogy a migránsokat be kell fogadni, a rezsicsökkentést el kell törölni, az őszödi beszéddel kapcsolatban pedig megérti Gyurcsány Ferencet. Tényleg?

Ahogy én értelmeztem, a rezsicsökkentéssel összefüggésben Márki-Zay Péter a felelőtlen ígérgetésekre hívta fel a figyelmet.

Nem. Ő azt mondta, hogy a rezsicsökkentést könnyű megígérni, odaadni, és rendkívül nehéz lesz megszüntetni. Ez hangzott el többször is. Miközben mi védjük a rezsicsökkentést Brüsszellel szemben, és ársapkát rakunk a benzinárra, ő az energiaárak kérdésében nem látja a helyét a „szociális komponensnek”. Azt javasolja, hogy használjunk kevesebb áramot, vizet és benzint.

Javasolni fogja Orbán Viktornak a miniszterelnök-jelölti vitát Márki-Zay Péterrel?

Jelen pillanatban ez nem aktuális kérdés. Még nincs vitahelyzet, még nincs választásikampány-szituáció sem. Amikor 2006-ban Gyurcsány Ferenccel zajlott a vita, az a gátlástalan hazudozásokról szólt, mint utólag a történelem bebizonyította. Óvatosan kell eljárni ebben az ügyben, mert míg a mi oldalunkon van igazmondási kötelezettség, addig a túloldalon ilyen jól láthatóan nincs.

Háttérbeszélgetések alkalmával többször hallottam vagy mondták nekem, hogy a kormányoldalon aggódnak a hasonló ügyek miatt, mint például a Borkai-botrány volt. Készülnek forgatókönyvek az ilyenek kezelésére?

Elsősorban eredményekkel készülünk, és azt mondjuk, hogy a 2010-től lévő kormányzás sikeres volt minden nehézség ellenére is. Ez a siker ad nekünk kellő felhatalmazást arra, hogy újra kérjük az emberek bizalmát. Ballépések nem férnek bele. Nem szabad megengednünk magunknak ilyeneket, oda kell figyelnünk. Minden politikai erővel szemben ez a jogos választói elvárás.

Szoros munkakapcsolatban van Orbán Viktorral, bármelyik egyeztetésükön szó esett a Pegasus-ügyről?

Nem.

Egyszer sem beszéltek róla?

Nem.

Nem az lenne az érdeke a kormánynak, hogy egy ilyen horderejű ügyben transzparens legyen, és a megfogalmazott vádakat tisztázza?

Transzparensen beszélt a kormány azon keretek között, amelyeket a nemzetbiztonsági érdekek és a nemzetbiztonságra vonatkozó jogszabályok megengednek. A parlamenti bizottság megkapta a kellő tájékoztatást. Minden esetben a jogszabályoknak megfelelően jártak el a szolgálatok, és minden olyan eszközt bevetnek, amely Magyarország érdekeit védi – számomra ez kifejezetten megnyugtató.

Milyen kampányra számít a jövő évi parlamenti választásokig tartó időszakban, jön minden oldalról, ami a csövön kifér?

Keményre. Bár azt tudnám mondani, hogy a baloldal társadalmilag jól beágyazott, erős szereplő, komoly szakpolitikai vízióval rendelkezik, és valódi alternatívát képes kínálni, nekünk pedig ezért van okunk aggodalmaskodni, de ez nincs így. A baloldal egy szedett-vedett társaság, egy összetákolt koalíció, amiből egy rendkívül bizonytalan entitás jönne létre, ha esetleg sikerrel járnának. A nehézséget az okozza, hogy a mögöttük álló hazai és nemzetközi médiatámogatók, pénzemberek, valamint NGO-k igazi hatalmasok. Ők mindenképpen kormányváltást szeretnének. Nem tetszik nekik, hogy a jobboldalon a Fidesz egy beágyazott, valódi társadalmi támogatással rendelkező nagy néppárt, amely nem tűri a külső beavatkozást az ország dolgaiba. Miközben ők szeretnék a 2010 előtti befolyásukat újra kiterjeszteni a magyar politika, gazdaság, ipar, média és kultúra különböző területeire. Ezért nekik semmi sem drága. Arra számítok, hogy egy közösségi média által uralt, tényeket nélkülöző botránypolitizálást folytat majd a baloldal.

Ha már tényeket nélkülöző botránypolitizálás, mit szól hozzá, hogy Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő esküvőjéről fotókat szivárogtattak ki, és azt sugalmazzák róla, hogy alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt állt? Ez belefér a kampányba?

Az elmúlt hetekben, hónapokban Cseh Katalinnal kapcsolatban súlyos, valós tényeken alapuló, elfogadhatatlan ügyek derültek ki. Európai és magyar hatóságok folytatnak vele szemben vizsgálatot, miközben ő úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Ez az igazi botrány. Az esküvőt én a magánélet részének tekintem, de ezzel nincs mindenki így. Gondoljunk csak Mészáros Lőrinc esküvőjére. A bulvármédia tehát, függetlenül attól, hogy jobboldali vagy baloldali, ezt jól láthatóan nem tekinti a magánélet részének. Egyetlen dolgot lehet tenni: aki nem szeretné, az nem olvassa. Én próbálom kívül tartani az érdeklődésemen ezeket az információkat.

Egy ideális politikai kampánynak hogyan kellene kinéznie?

Tömegdemokráciában élünk, és ez jó, mert ahogy Churchill mondta, ez a legrosszabb kormányzati rendszer, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk. A legnagyobb legitimitás mindig a választóktól jön. Egy megválasztott politikus csak a választók támogatására számíthat, ha a senki által meg nem választott gazdasági, média- vagy NGO-potentátok nagy erővel jönnek szembe. Persze fel kell készülni arra, hogy a kampány diffúz, különböző társadalmi csoportoknak szól, különböző üzenetekkel, ahol mindenki megtalálja a maga számára azt az üzenetet, ami neki fontos. Ebben a tekintetben a magyar nyilvánosság és politika kifejezetten színes, illetve szabad, és én ennek örülök.

(Borítókép: Orbán Balázs. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)