Index Vakbarát Hírportál

Világbajnokságra indulnak a magyar katonai ejtőernyősök

2021. november 13., szombat 19:44

Idén Katarban rendezik a Katonai Ejtőernyős Világbajnokságot. A Magyar Honvédség válogatottja november 15-én, hétfőn indul a versenyre. Az adrenalin dolgozik bennük, de a versenyen fontos a koncentráció, hiszen a cél, ahová a lábnak földet éréskor érkeznie kell, mindössze két centiméter.

A sportág elit eseményére, a 44. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokságra készül a magyar válogatott. 

A tornát Dohában rendezik meg november 18-30. között, a csapat azonban már hétfőn elutazik a helyszínre, hogy szokja a klímát, és kihasználja a rendelkezésre álló edzőugrásokat. 

A válogatott keret tagjai a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesületből kerülnek ki, egyben ők alkotják a magyar nemzeti válogatottat. A katonák az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison szolgálnak, fő feladatuk az ejtőernyős katonák és pilóták kiképzése, szakmai továbbképzése.

Bali Tamás ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese a Honvédelem.hu-nak elmondta,  hogy a Magyar Honvédség (korábban a Magyar Néphadsereg) válogatottjának keretét 1973 óta állítják össze, de a katonai ejtőernyős sport története sokkal régebbre, 1948-ra nyúlik vissza, amikor, a második világháborút követően megalakult az a Katonai Sport Világtanács, amely többek között ezt a sportágat is felkarolta. 

A katonai ejtőernyős válogatottba nem könnyű bekerülni. A tehetség alap, de a siker eléréséhez vezető út sokkal komplexebb, mint azt a laikus gondolná. 

Az ugrások előtt és közben is figyeljük a katonákat. Nemcsak a technikájukat, hanem a higgadtságukat, koncentrációkészségüket is. Ez a sportág ugyanis nem csak fizikailag, hanem mentálisan is nagy kihívás. Az adrenalin eleve ott dolgozik az emberben, a versenyen azonban kiemelkedően fontos a nyugalom és a koncentráció, hiszen a cél, ahová a lábnak földet éréskor érkeznie kell, mindössze két centiméter

– mondta az ezredes.

Egy átlag ejtőernyős egy évben nagyjából hatvan ugrást teljesít, a válogatottnál ez a szám 200 és 400 között van. 

Bánszki Tamás százados, a válogatott vezetője elmondta: a mostani világbajnokságra márciusban kezdték meg a felkészülést, és az utolsó edzési napok november első hétvégéjén voltak.

(Borítókép: ejtőernyős bemutató a Magyar Légierő létrejöttének 100. évfordulója alkalmából tartott repülőnapon a honvédség pápai repülőterén 2018. augusztus 11-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok