Index Vakbarát Hírportál

Kórházba került Kóbor János és Bunyós Pityu

2021. november 13., szombat 07:17 | aznap frissítve

Kórházba került az Omega frontembere, a 78 éves Kóbor János. A Blikk információi szerint az Omega énekesének kedden kellett volna részt vennie egy televíziós felvételen, de az utolsó pillanatban lemondta. A családhoz közel állók egyike azt mondta, hogy Kóbor János néhány napja lett rosszul, és a felesége, Zsóka azonnal kórházba  vitte.

A rajongók érthetően aggódnak a zenész állapotáért. Már csak azért is, mert Kóbor János a járvány kitörése óta nem oltatta be magát, pedig a kora miatt fokozottan veszélyeztetettnek számít.

A lap úgy tudja, hogy Bunyós Pityut is már egy hete kórházban kezelik. A mátészalkai énekes nehéz időszakon van túl, mert nemrég vesztette el édesanyját – jegyzi meg a Blikk.

Az Omega Facebook-oldalán bejegyzést tettek közzé Kóbor János állapotáról: 

Mecky kedden este kórházba került. Az állapota változó, de a család kérésére szeretnénk tartózkodni a részletektől. Mindent megtesznek érte, hogy újra köztünk lehessen.

Rovatok