Index Vakbarát Hírportál

Karas Monika 41 millió forinttal távozott az NMHH éléről

2021. november 15., hétfő 09:35

Nem kell különösebben félteni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) lemondott elnökének, Karas Monikának a megélhetését, ugyanis bruttó 61,6 milliót, átszámítva nettó 40 millió 964 ezer forintot kapott végkielégítés és kártalanítás címén, miközben az Állami Számvevőszék alelnökeként is több mint négymilliós havi bér illeti meg.

Mint ismert, Karas Monikát 2013 augusztusában választották meg az NMHH élére kilencéves mandátumra, azonban idén októberben lemondott, így még a jövő évi választások előtt kijelölheti utódját a Fidesz. A 24.hu érdeklődésére az NMHH elárulta, hogy az elnököt lemondásakor kéthavi végkielégítés illeti meg. Ez önmagában sem alacsony, tekintve, hogy 2019 nyarán háromszorosára emelte a fizetését a parlament, ami így elérte a havi bruttó 4 millió forintot, továbbá havi 400 ezret kapott a Médiatanács elnökeként, így ez két hónapra 8,8 millió forintot tesz ki. 

Ehhez jön hozzá, hogy a médiatörvény értelmében az NMHH és a Médiatanács elnökére elhelyezkedési tilalom vonatkozik, továbbá egy éven át nem létesíthet munkaviszonyt, rendszeres gazdasági kapcsolatot olyan gazdasági társaságban, amelynek jogát vagy jogos érdekét elnökként hozott döntése érintette, és ilyen gazdasági társaságban részesedést sem szerezhet. Így Karas Monika kártalanításban részesült, amelynek összege a megelőző 12 havi, a hatóságtól származó nettó jövedelmével egyenértékű. Karas Monika nettó bére az NMHH elnökeként 2 660 000 forint volt havonta, a Médiatanács vezetőjeként pedig további 266 000 forint, amit egybevéve 35 112 000 forint a kártalanítás címén kiutalt pénz.

Ezt hozzáadva a végkielégítéséhez 40 964 000 forint a Karas Monika bankszámláján landolt összeg.

Az NMHH mindehhez hozzáfűzte, a volt elnök „egyéb bérjellegű kifizetésben nem részesült”.

Egyébként az állítólagos elhelyezkedési tilalom ellenére Karas Monika novembertől az Állami Számvevőszék alelnökeként tevékenykedik. A vonatkozó törvény szerint 12 évre kinevezett alelnök havi bére a megelőző év havi bruttó nemzetgazdasági átlagkeresetének tíz és félszerese, így a KSH szerinti 2020. évi bruttó 403 600 forintos átlagkeresettel számolva Karas Monika 4 237 800 forintot visz haza.

(via 24.hu)

Rovatok