A rendszerváltozás zűrzavaros időszakában sokaknak újra kellett értelmezniük mindazt, amit korábban tanultak és gondoltak a világról és a magyar történelemről. Feltehetően ez lehetett az oka annak, hogy – amint azt Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatója tanulmányában írja – Pozsgay Imrét, az MSZMP Központi és Politikai Bizottságának tagját kétszer is meg akarták ölni. Azt a politikust, aki nem kis zavart okozva a fejekben először nevezte nagy nyilvánosság előtt az 1956-os eseményeket a kor elfogadott terminológiájával szemben népfelkelésnek. 

Először egy névtelen levélíró üzente meg, hogy 1989. március 15-én kivégzi Pozsgay Imrét. Aznap Pozsgay államminiszter Győrbe utazott, a levélről pedig tájékoztatták az út operatív biztosítását végző helyi III/III. osztály illetékeseit, ugyanis

a kormányőrségnek és az állambiztonságnak hivatalból komolyan kellett vennie és ki kellett vizsgálnia minden olyan – utólag üresnek bizonyult – fenyegetést, amely a rendszer legfőbb képviselői és a hatalmat megtestesítő intézmények elleni támadásokat helyezett kilátásba.

Pozsgayt néhány hónappal később is megfenyegették. Ekkor a házánál biztosítási feladatot ellátó, később szolgálatra való alkalmatlanság miatt leszerelt kormányőr baráti körében olyan kijelentést tett, hogy önvédelmi fegyverével lelövi a politikust. Bár az illetőnek nem is volt ilyen fegyvere, handabandázását mégsem tekintették veszélytelennek, ezért a házat védő kormányőröknek feladatul adták, ha egykori kollégájuk megjelenik az objektumnál, „tanácsolják el”.

Takács Tibor írásából az is kiderül, hogy 1961-ben Pap János belügyminiszter, 1966-ban pedig egyenesen Kállai Gyula miniszterelnök elleni terrorcselekményről szereztek információt a III/III. alosztály munkatársai.

(Borítókép: Pozsgay Imre 2014. augusztus 14-én. Fotó: Vajda János / MTI)