Index Vakbarát Hírportál

Megviselte a politika Lendvai Ildikó magánéletét

2021. november 15., hétfő 08:42

Lendvai Ildikó számára felvillanyozóak voltak fiatalon Marx eredeti szövegei, és akkor még elhitte, hogy beválik a kommunizmus ígérete; később azonban rá kellett eszmélnie, hogy tévedett. A politikus magánéletéről, egykori élettársával, Kolozsi Bélával való kapcsolatáról is beszélt.

Nagy szerelemben indult a dolog. Később az MDF híve lett, dolgozott a külügyben is nagykövetként. Hát nem tett jót a kapcsolatunknak ez. Ennek a pályának az az átka, hogy ha az ember komolyan csinálja, az élete minden eresztékébe behatol a politika. Akkor is azon jár az esze, ha főz

– fogalmazott az MSZP korábbi vezető politikusa a Blikk Volt egyszer egy politikus című műsorában.

Lendvai Ildikó arra is kitért, hogy visszavonulása előtt még úgy érezte, „bele fog pusztulni”, ha otthagyja a politikát, ehhez képest azonban még javult is a közérzete azzal, hogy abbahagyta a hivatásos politizálást. Mint fogalmozott, rájött, hogy civilként épp olyan jól lehet politizálni, funkció nélkül pedig még jobban, mert különböző kötöttségek alól is felszabadul az ember. Hozzátette, ettől függetlenül továbbra is szoros kapcsolatban van a pártjával.

Olyan ez, mint amikor mamából valaki nagymama lesz. Pont úgy aggódik, vagy még jobban az unokákért, mint mamakorában a gyermekéért

– fogalmazott a korábbi MSZP-s politikus. Lendvai Ildikó végül arról is beszélt, hogy a 2010–2014 közti időszakban már nem olyan volt a parlamenti munka, mint előtte, és nem csak azért, mert már nem ők voltak kormányon. Eltűntek az „igazi” viták és a humor is – mondta.

(via Blikk)

Rovatok