Index Vakbarát Hírportál

Emmi: A tanárok kilencven százalékát már beoltották

2021. november 16., kedd 22:07

Közel 90 százalékos a tanárok átoltottsága – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ebből adódóan nem számítanak komolyabb problémákra amiatt, hogy kötelezővé teszik az oltást a pedagógusok számára.

Az elvárt oltás miatt nem számítunk működési zavarra, az oktatás zavartalanságát az veszélyezteti, ha a pedagógusok az oltás hiányában megbetegszenek

– írták. 

Az oktatóknak december 15-ig kell felvenniük az első oltást. Nagy Erzsébet,a PDSZ vezetőségi tagja ezzel kapcsolatban a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában azt mondta: felmérésük alapján több mint 1000 pedagógus nem vállalja a kötelező oltást, ezért át kellene gondolni az online oktatás kérdését.

Mint megírtuk, a pedagógusok többsége már múlt héten megkapta a kötelező oltásról szóló felszólítólevelet. A mohácsi pedagógusok egy csoportja ezt követően döntött úgy, hogy demonstrációt szervez, a szerda esti rendezvényre pedig a két nagy pedagógus-szakszervezetet is meghívták. Időközben egészségügyi dolgozók és más, a védettséget elváró cégek alkalmazottai is jelezték részvételi szándékukat.

(via ATV)

Rovatok