Index Vakbarát Hírportál

Az oltás nem kígyóméreg – Rusvai Miklós helyreteszi az oltáselleneseket

2021. november 16., kedd 19:16

Rusvai Miklós állatorvos-virológus reagált az egyik tévhitre, amely az utóbbi időben kezdett el terjedni az oltásellenesek között. A Facebook-csoportokban terjedő bejegyzés szerint ha az oltás helyére a vakcina beadását követően tíz-tizenkét órán belül egy félbevágott krumplit tesz az ember, és rajta hagyja 15-20 percig, az kiszívja a szervezetből a vakcina hatóanyagát. 

Röviden: ez badarság! Hosszabban kifejtve pedig a vakcina nem kígyóméreg, amit kiszívnak belőlünk, ha megmar minket egy kígyó

– fogalmazott Rusvai Miklós, majd hozzátette, hogy a maga részéről – kivételesen – támogatja ezt az oltásellenes elképzelést.

Ha ebben a tévhitben hagyjuk az oltáselleneseket, akkor beoltatják magukat, és nő azoknak a száma, akik védettek lesznek a koronavírus ellen. Szóval most kivételesen azt kérném az olvasóktól, hogy amit most nyilatkoztam, maradjon köztünk!

– mondta Rusvai Miklós.

Mangó Gabriella háziorvos szerint egy népi gyógymódot vehettek alapul azok, akik a fenti „kezelést” kitalálták.

Úgy hírlik, hogy eleink paradicsomot vagy krumplit tettek a gyulladt, de nem nyílt sebre – például egy benőtt körömre –, az lehúzta a gyulladást. Ám a módszer hatásossága kétséges

– fogalmazott, hozzátéve: a szövetek közül az oltóanyagot ezzel a módszerrel biztosan nem lehet kiszívni. 

(via Ripost)

Rovatok