Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter: Ordenáré gusztustalanságot írtak a kislányomnak a Messengeren

2021. november 17., szerda 08:50 | aznap frissítve

Arról már korábban beszámolt az Index, hogy Márki-Zay Péter feleségének a miniszterelnök-jelölti kampányban a családot ért támadások hatására fel kellett hagynia szülésznői hivatásával. Most viszont az is kiderült, hogy egyik gyereküket is vegzálták a neten.

Éppen a napokban előfordult, hogy valami ordenáré gusztustalanságot írtak a kislányomnak a Messengeren

– fogalmazott a Blikknek adott nagyinterjúban Márki-Zay Péter, aki egy hónapja lett Hódmezővásárhely polgármesteréből az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. 

Valamelyest hozzászoktam ehhez, de mégis kicsit szokatlan. Továbbra sincs testőröm, pedig sokan erőltetik. Tudom, hogy nagyobb a felelősség, mégis nehezen állok rá, hogy máshogy kellene viselkednem

fejtette ki az ellenzéki vezető, aki szerint kell lennie olyan barátoknak, családtagoknak, akik nem engedik, hogy kiforduljon az ember magából.

Várhatóan éppen azok tudnak leginkább hátba szúrni, akikről nem gondolod. Szerintem pont azokat fogják megkeresni, megzsarolni, akikben bízom, ezért is fontos az átláthatóság, a tisztaság

– hangsúlyozta Márki-Zay Péter, hozzátéve, hogy a környezetében mindenkiben megbízik, a politika pedig nem befolyásolja, hogy kit nevez ki.

(via Blikk)

Rovatok