Index Vakbarát Hírportál

Vírus miatt árván maradt gyermekek százait segíti a Regőczi Alapítvány

2021. november 18., csütörtök 21:01

Már 662 gyermeknek segített egyszeri gyorssegély formájában, összesen több mint 144 millió forint értékben a Regőczi Alapítvány. Ezt Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az államfő felesége mondta Győrben. Jelezte: mintegy ezer olyan gyermekről tudnak, akik a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradtak, ez mintegy hatszáz családot jelent.

Hozzátette: további 52 gyermek támogatásáról született már döntés, emellett az év végéig a kuratórium igyekszik feldolgozni azt a több mint kétszáz igénylést, amely még beérkezett az alapítványhoz.

Herczegh Anita hangsúlyozta: az a tapasztalatuk, hogy aki kérelemmel fordult a szervezethez, az valóban rászoruló és gyakorlatilag mindenki kapott eddig támogatást, tudósított a távirati iroda.

Szerinte azon kell dolgozni, hogy a járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek száma ne növekedjen tovább. Az államfő felesége felidézte: országjáró körutat szervezett, hogy találkozzon az állami, önkormányzati szervezetek munkatársaival, vezetőivel, valamint a karitatív szervezetek képviselőivel és megbeszéljék, miként tudnak együttműködni annak érdekében, hogy a segítségnyújtás minél célravezetőbb és hatékonyabb legyen.

Az alapítvány a jövő évtől szeretné kialakítani a rendszeres havi támogatási formát.

A cél, hogy a gyermekeket felnőtt korukig vagy legalább addig segítik, amíg képesítést szereznek, nem csak anyagi segítséget kívánnak adni nekik.

Rovatok