Index Vakbarát Hírportál

Újabb igénylői kör pályázhat a falusi csok támogatásaira

2021. november 19., péntek 12:44

A pandémia óta egyre népszerűbbek a kisebb a települések, és ezzel összhangban a falusi csokot is többen veszik igénybe. A lakhatási szokások még annak ellenére is átalakultak, hogy a nagyvárosoktól távolabb is 10-20 százalékos áremelkedés ment végebe.

A nagyvárosok tágabb vonzáskörzetére is kiterjed a falusi csok, így további házvásárlók jelentkezhetnek a támogatásért – közölte a Duna House.

Az ingatlanközvetítő elsősorban azért számít újabb igénylésekre, mert az agglomerációba eső települések népszerűsége országszerte megugrott. A falusi csok az 5 ezer lakosnál kisebb helységek több mint 93 százalékában érhető el, ami az 

ingatlantranzakciók 10-15 százalékát érintheti.

Budapesttől legalább 50 kilométerre lehet ilyen településeket találni, ami legalább 1 órás ingázást jelenthet naponta. Ennek ellenére becslések szerint a program végéig, 2022 júliusáig még legalább közel 55 milliárd forintnyi támogatás érkezik a kistelepülések ingatlanpiacára.A korábbi közlések szerint falusi csok 2022 júliusáig még biztosan igényelhető.

Átalakultak a lakhatási szokásaink

A járványhelyzet miatt egyre többen hajlandók egyre távolabb költözni a nagyvárosoktól a 10-20 százalékos áremelkedés ellenére is.

Mint arról korábban beszámoltunk, a fővárosban például 2021 elején bő 26 ezerrel éltek kevesebben, mint egy évvel korábban, de a vidéki nagyvárosokban is hasonló tendenciát láthatunk. Az agglomerációs települések mellett a Balaton környéke is nagyon népszerű lett az elmúlt másfél-két évben.

Rovatok