Index Vakbarát Hírportál

Feltámad a szél, de az ónos esőt nem fújja el

2021. november 19., péntek 06:48

A pénteki időjárás lényegében a csütörtökit másolja, a mai délelőttöt is a szürke, sötét égbolt jellemzi, ami esővel és széllel párosul, napsütésre csak délután van remény – tudható meg az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Pénteken a nap nagy részében erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, délutántól lehet szakadozottabb a felhőtakaró. Helyenként, főleg északon, majd északkeleten kisebb eső valószínű. Napközben a jellemzően északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, időnként erős lökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 13 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb. Késő estére általában 2 és 9 fok közé hűl le a levegő.

A hét utolsó munkanapján este csökkenni kezd a felhőzet, így lesznek gyengén felhős, illetve derült részek, emellett délnyugaton, illetve északkeleten, keleten köd, valamint rétegfelhőzet képződik. Számottevő csapadék nem várható, de a ködös tájakon gyenge szitálás előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél a Győr–Szeged vonal tágabb környezetében élénk, erős lesz, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás. A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet általában –2 és +7 fok között várható, a szeles részeken lesz a legenyhébb a hajnal.

Ma sem lesz fronthatástól mentes az időjárás, a szokásos fejfájás, keringési problémákkal, sőt vérnyomás-ingadozással is kiegészülhet az arra érzékenyeknél. Ezek a tünetek főleg az északon, északkeleten élőknél jelentkezhetnek, ahol a legrosszabb időre kell készülni ma Magyarországon. Rossz hír az ízületi gondokkal küzdőknek, hogy a nyirkos, hideg idő nekik sem kedvez. 

A kora reggeli köd és ónos szitálás erősen rontja a látási viszonyokat, és csúszóssá, síkossá teheti az utakat, így a fokozott figyelem javasolt, tegnap számos baleset történt szerte az országban.

Rovatok