Index Vakbarát Hírportál

A telefon buktathatja le a VV Fanni-ügy vádlottját

2021. november 19., péntek 22:36

Az egykori valóságshow-szereplő, VV Fanni feltételezett gyilkosa, B. László korábban a telefonján keresett rá, hogy mit kell csinálni egy holttesttel, illetve hogy melyik országokban nincs kiadatás. A gyanúsított már eddig sem tudta igazolni, hogy mit csinált a gyilkosság idején, valamint ezen kívül is több jel mutat arra, hogy valóban ő ölhette meg a korábbi valóságshow-szereplőt.

A nyomozók időközben azt is megvizsgálták, hogy milyen keresőszavakra keresett a telefonján a férfi a gyilkosság idején. Ezek közt voltak többek közt a „bódítószer” és a „vízihulla” szó is, valamint a férfi arra is rákeresett, hogy „melyik országba nincs kiadatás”.

A telefonból kinyert adatok is azt támasztják alá számomra, hogy B. László olthatta ki Fanni életét. Bízom benne, hogy tettéért megkapja méltó büntetését

– közölte a Novozánszki család ügyvédje.

A vádirat szerint a férfi az eszméletlen vagy már halott lánnyal Siófokra hajtott, ahol néhány órát aludt. Nem sokkal később autóba szállt, és – feltehetőleg Szalkszentmártonnál – a Dunába dobta a lány holttestét, amely mind a mai napig nem került elő. Az ügyben januárban várható ítélethirdetés – írja a Blikk.

Rovatok