Index Vakbarát Hírportál

Az orvosi kamara titkára szerint az embereket elnyeli a kórház

2021. november 20., szombat 18:58

A terhelés növekedésével a fertőzöttek is egyre rosszabb ellátást kapnak, nem azért, mert kevés lenne az ágy vagy a lélegeztetőgép, hanem mert nincs elég szakdolgozó – mondta Svéd Tamás intenzív terápiás szakorvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára. A szakember szerint

az embereket elnyeli a kórház, a falak nem átláthatók, a nagyközönség legalábbis nem tudja, mi történik odabent. Az egészségügyi dolgozókat különböző módokon hallgatásra kötelezik, a végeredményeink pedig nem tiszteletre méltóak.

Svéd Tamás a 444.hu-nak elmondta, hogy a harmadik hullámban a mostaninál magasabb betegszám mellett előfordult, hogy hat-nyolc beteg jutott egy szakápolóra. Mint mondta, a betegszámok alapján most még nem tartunk itt, de részletes adatok híján nem tudjuk, milyenek a viszonyok a különböző kórházakban.

A szakember elmondta, hogy a MOK-nak sincs információja arról, hogy „a keleti megyékben, ahol a hírek szerint most a legrosszabb a helyzet, mennyire képesek a szakmai követelményeknek megfelelően ellátni a betegeket, vagy mennyire kényszerülnek olyan döntésekre, amiket alapesetben nem kellene meghozniuk”.

Igen visszásnak éreztük Gulyás Gergelynek a kormányinfón hangoztatott véleményét is, mely szerint az orvosi kamara nem kezeli felnőttként az állampolgárokat, ezért akar »haldoklókat mutogatni«. Ellenkezőleg, a MOK szeretne az embereknek a járványt, a védekezési módokat, az oltások felvételét illető felelős döntéseihez minden szükséges információt megadni

− hangsúlyozta Svéd Tamás. Hozzátette, hogy ezért kérik a járvány kezdete óta az adatok transzparens kezelését, azok más országokéhoz hasonló közzétételét, valamint ezért is szeretnénk a rendelőkben, kórházakban folyó küzdelemről, nehézségekről reális képet adni.

Elmondása szerint ideális helyzetben egy járványt akkor kezelnénk jól, ha arra nem tenyerelne rá a politika. Példaként említette Portugáliát, ahol

a felnőtt lakosságnál 90 százalékot meghaladó az átoltottság, de még emellett is mindenki hordja a maszkot, mint a kisangyal.

Rovatok