Index Vakbarát Hírportál

A kellemes hétvége miatt még lesújtóbb lesz átélni ezt az időt

2021. november 21., vasárnap 06:42

Most, hogy az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb a hétvégénk, talán még lesújtóbbnak érezzük a hírt, hogy holnap markáns hidegfront hoz erős fagyokat. Igaz, jelenleg köd miatt szinte az egész országra első fokú figyelmeztetés van érvényben, de ez napközben felszakadozik.

Hétfőn észak felől erőteljes hidegleszakadás éri el hazánkat. A magasban fagyos levegő önti el térségünket, így délutántól a megélénkülő északias szél mellett hűlni kezd a levegő. Reggel még csak északkeleten fagyhat, máshol 5 fok körül lesznek a minimumok. Dél felől egy mediterrán ciklon csapadékmezeje is elér minket, így főként az ország déli felében eshet az eső, de jelentős (5 milliméter) csapadék esetleg a délnyugati határ közelében valószínű.

Kedden hajnalban országszerte fagypont körüli minimumok lehetnek, 0 és -3 fok között, de a szélcsendesebb északi részeken -5 fok köré hűlhet a levegő. Napközben a napos, szeles időben jellemzően 10 fok alatti csúcsok várhatóak.

Szerdán erős fagy lesz és pára, köd is képződhet,  ezért figyelni kell, mert az utak is csúszhatnak. 0 és -5 fok köré hűl majd a levegő, de északon és esetleg a Kiskunságban -6, -7 fok is lehet. Napközben sem lesz meleg, a változóan felhős időben 3–10 fok között mérhetünk délután, északon a hidegebb.

Csütörtökön mediterrán ciklon képződik Olaszország térségében, ami pénteken éri el Magyarországot. Ennek a pályája még némileg bizonytalan. Egyelőre valószínűbb a folyékony halmazállapotú csapadék, de nyugaton és a hegyekben havas eső és hó is eshet. Egyes számítások szerint (GFS) a hideg nagyobb területet öntene el, és péntek este az ország jelentős részén átválthatna hóba.

Mielőtt azonban ránk szakad a tél, még ma kiélvezhetjük a tavasziasan enyhe hétvégét. Vasárnap számottevő csapadék sehol nem várható, csak északon maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között valószínű.

(metkep)

Rovatok