Index Vakbarát Hírportál

Megújult a Rákos-patak zuglói szakasza

2021. november 22., hétfő 22:48

Egymilliárd forintos beruházással megújult a Rákos-patak zuglói szakasza. A fejlesztés utolsó, harmadik ütemének befejezését egész napos programmal ünnepelték szombaton. Az egyik attrakció Schirilla György volt, aki megmártózott a jéghideg patakban – írja az Infostart.

Ennek a rövid, a Mogyoródi út–Egressy út közötti szakasznak a megújításában több mint száz fa, tízezer cserje és sok ezer négyzetméternyi zöldfelület jött létre a patak teljes medrének megújítása mellett

– mondta el a kerület polgármestere, Horváth Csaba a kerületi önkormányzat Facebookra feltöltött videójában.

A fejlesztés most átadott, utolsó szakasza a Rákos-patak Egressy út és Mogyoródi út közötti, 400 méter hosszú sávjának átalakítása összesen 470 millió forintba került, ehhez 170 millió forintot a helyi önkormányzat, 300 millió forint pedig a főváros 2013-ban indított TÉR_KÖZ pályázata biztosított

– közölte Karácsony Gergely főpolgármester.

Az Egressy út és Mogyoródi út közötti partszakaszon egy 185 négyzetméteres térkő-burkolatú fogadótér és 1350 négyzetméteres szórt burkolatú sétány is létesült. A patak bal partja napelemes térvilágítást kapott.

 

Rovatok