Index Vakbarát Hírportál

Megvan, hány iskolai osztályt érint a mostani járvány

2021. november 23., kedd 11:33

A diákok és a tanárok átoltottságáról Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár árult el aktuális adatokat.

Az államtitkár szerint nyugodtan kezdődött a tanév, magas átoltottság mellett, lassan emelkedett a járvány által érintett intézmények, osztályok száma. Október elején 1 százalék körül volt az érintettség. Teljes intézményeket nem zárnak be, egyes osztályok, óvodai csoportok esetében kell lépéseket tenni. A hét elején már ezek 3,7 százalékában kellett valamilyen tanügyi intézkedést hozni.

Az óvodáknál ez szünetet jelent, az alsó tagozatban, az 1–6. évfolyamosoknál oltás még nincs, ott digitális oktatásra állnak át, 7. osztálytól fölfelé a diákok 51 százaléka oltott, ez pedig fékezi is a járvány terjedését, itt csak a nem oltottak számára rendelnek el karantént. A tanév kezdetén 90 százalékos volt az átoltottság a tanárok körében, a köznevelésben 170 ezren dolgoznak – mondta Maruzsa Zoltán.

Jobban terjed az oltatlanok körében a vírus, ezért rendelte el a kormány munkáltatóként az állami intézményekben december 15-i határidővel az oltás szükségességét

– fejtette ki az államtitkár.

Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy a 12–18 évesek 51 százalékos átoltottságát szeretnék növelni, ezért is szervezték a tanév elején az oltási kampányt. A 12 évnél idősebb gyerekek is kérhetik a vakcinát a most futó oltási akcióhét keretében.

A maszkviselésről elmondta, hogy az a kormány részéről az iskolákban ajánlott, az óvodákban ellenjavallt. Az iskolákban a szülői munkaközösséggel, a diákönkormányzattal egyeztetve az intézményvezetők hozhattak döntést ez ügyben.

Az előző tanévhez hasonlóan most januárban is élőben tartják meg a középfokú felvételiket – erősítette meg a Hír TV műsorában.

(via hirtv.hu)

(Borítókép: Maruzsa Zoltán 2021. július 9-én. Fotó:  Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok