Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós szerint a beoltott emberek húzzák magukkal azokat, akik még nem kaptak oltást

2021. november 23., kedd 20:06 | aznap frissítve

Elkezdődött az oltási akcióhét hétfőn, és több kórház előtt tömeg alakult ki az oltásra várók körében. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) minisztere szerint azonban abszolút értelemben nincs jelentősége a számoknak, vagyis azoknak az adatoknak, hogy hányan mentek el az elmúlt csaknem két nap alatt felvenni az oltást, mert látszik, hogy sok ember jelentkezett.

Az Emmi minisztere hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos az átoltottság növelése, de nemcsak az első és a második vakcina felvétele, hanem a harmadik oltásé is, amely fontosságát számos tanulmány támasztja alá.

Kásler Miklós kiemelte, hogy már május óta lehet válogatni a vakcinák között, és ez most, az oltási akcióhéten sincs másként, egyúttal megnyugtatott mindenkit, hogy az orosz Szputnyik-vakcinán kívül az összes többi elérhető.

Általában azt lehetne mondani, hogy a harmadik oltást választók vannak a legtöbben, de sokan vannak, akik az első vagy a második adag vakcinát adatják be maguknak

– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy van némi zavar a harmadik oltással kapcsolatban, és az első kettő után harmadikként célszerű másféle oltóanyagot felvenni.

Kásler Miklós szerint a beoltott emberek húzzák magukkal azokat, akik még nem kaptak oltást, amit a közvélemény hangulatával magyaráz, valamint azzal, hogy világszerte csaknem 260 millió ember fertőződött meg koronavírusban és több mint ötmillióan haltak meg a járvány következtében, és a józan ész azt mondatja a még beoltatlanokkal az adatokat látva, hogy ideje felvenni az oltóanyagot.

A Emmi minisztere Ausztria lezárásával kapcsolatban arról is beszélt, hogy Magyarországon is napirenden vannak a járványügyi intézkedések, amelyek közül a kormány már többet meg is hozott. A gyerekek harmadik oltásával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy Magyarország kormánya eddig is azt figyelte, hogy mi történik a világban, és ezek figyelembevételével hozta meg a döntéseit.

(InfoRádió)

Rovatok