Index Vakbarát Hírportál

Egy nap alatt 131 ezer embert oltottak be

2021. november 23., kedd 08:59

Keddre 6518 új fertőzöttet igazoltak, meghalt 171 beteg – olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon.

A koronavirus.gov.hu oldalán emlékeztetnek, hogy egész héten oltási akcióhét zajlik.

Hétfőn közel 131 ezer oltást adtak be – több mint 18 500 eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért, és 105 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették.

Az oltási akcióhét részleteiről az Index is többször beszámolt; november 22. és november 28. között előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást. Az érdeklődés az eddigi tapasztalatok szerint a vártnál nagyobb, több oltóponton is hosszú sorok alakultak ki az első napon. A gyorsabb haladás és a félreértések elkerülése végett összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat azoknak, akik még csak most vagy a hét többi napján terveznek ellátogatni az oltópontok egyikére, ezeket ide kattintva olvashatja el.

A kormányzati tájékoztató oldalon egy nappal korábban a hétvégi összesített adatokat közölték, e szerint pénteken, szombaton és vasárnap összesen 27 209 új koronavírusos megbetegedést igazoltak, meghalt 392 beteg. Kórházban a tegnapi adatok szerint 6451 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 649-en voltak lélegeztetőgépen.

Csütörtökről péntekre 11 289 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt 135 beteg. Kórházban aznap 6122 koronavírusos beteget ápoltak, közülük 613-an voltak lélegeztetőgépen. 

A kötelező maszkviselést rendelet írja elő

Mint arról az Index beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a november 18-i Kormányinfón bejelentette: a kormány járványügyi szigorításról döntött.

E szerint

Az erről szóló kormányrendelet még aznap este megjelent a Magyar Közlönyben. Ebben rögzítették azt is, hogy a bölcsődékben, a köznevelési intézményekben, a szakképző intézményekben az igazgatók, a felsőoktatási intézményekben pedig a rektorok, illetve az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait azzal, hogy „a maszkot bárki jogosult használni, és a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg”.

Az iskolák is szigoríthatnak

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma még pénteken küldött minderről levelet az iskolaigazgatóknak. Ebben azt írták, hogy a nevelőtestületek eddig is szigoríthattak a járványügyi előírásokon, ehhez csak a szülői szervezet és a diákönkormányzat véleményét kellett kikérniük, ám ezentúl az igazgató egyedül is dönthet a maszkviselési szabályokról. Igaz, a tárca azt javasolja, hogy ennek ellenére érdemes egyeztetni a szülőkkel és a diákönkormányzattal, és továbbra is érvényes az az alapszabály, hogy a maszkviselést senkinek sem lehet megtiltani.

Eközben egy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter által aláírt dokumentum arról tájékoztatja az iskolaigazgatókat, hogy december 1-től csak védettségi igazolvánnyal engedhetik be a szülőket az intézményekbe; ugyanakkor a tanároktól, a diákoktól és az iskolai dolgozóktól nem kérnek védettségi igazolványt, a 29/2021 (IX. 19.) Emmi-határozat csak az köznevelési intézményekbe belépő külsős személyekre vonatkozik.

Rovatok